Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mesekiállítás: Bezárt a Marokba szőtt mesék című néprajzi tárlat

Az Óperenciás tengeren innen, az Üveghegyen túl volt egy kicsi ország: Kultúra. Ebben az országban élt egy szegény leány, aki serényen tette a dolgát. Egy nap az öreg király felszólította, hogy induljon el világot látni… ment, mendegélt, dolgozott szorgalmasan. Munkájáért cserébe a szomszédos ország királynéjától kincseket kapott. Jöttek is Kultúrából a szegény legények és paripájuk segítségével hazaszállították a kincseket. A palotában dolgozó ügyes kezű tündérek és manók felépítették a mese birodalmát. Az öreg király kidoboltatta, hogy birodalma újra a régi fényében ragyog, hírmondója világgá kiáltotta, hogy várják a látogatókat Hencidától Boncidáig. Jöttek is a népek minden országból, egymásnak adták a kilincset. Vidámsággal, nevetéssel, dallal és tánccal telt meg ismét a kultúra birodalma.

Az összejöveteleken megismerkedtek a népek a birodalom történetével és a benne élőkkel, megtudták többek között, mire való a silinga és a fali téka, bepillanthattak a mindennapi tevékenységekbe és a dolgos hétköznapok világa mellett a szokásokat és a különleges hagyományokat is felelevenítették. A birodalmi hoppmester szeretettel ölelte szívére a látogatókat és csak úgy ragyogott a szíve a sok okos kérdés hallatán. Főleg mikor megtudta, hogy a parasztember legnagyobb kincse nem csupán a földje, hanem a családja és a gyerekei.

Egy nap azonban az öreg király birodalma megújítását tűzte ki célul, legújabb kincseit szerette volna megmutatni népének és a szomszédos országokban élőknek. Megkérte a tündéreket és a manókat, hogy segítsenek a mesebirodalmat elköltöztetni. Fájt a szíve a környéken élőknek, de tudták, ezek a kincsek a másik ország népének szívét ugyanúgy megdobogtatják, mint ahogy az övükét.

Ha a kiállítás tovább tartott volna, az én mesém is folytatódna.

Itt a vége, fuss el véle…