Kisfaludi és a művészetterapeuta | Göcseji Múzeum
Kisfaludi és a művészetterapeuta

Kisfaludi és a művészetterapeuta

Kreatív, angol nyelvi, nyári tábornak adtunk (adunk) otthont a Göcseji Múzeumban, de ez itt nem a reklám helye, ezért az első nap történéseiről számolunk be, mikor is Lorencsics Kriszta művészetterapeuta tartott érdekes, nagyszerű foglalkozást.

Következzen az Ő beszámolója, egy virtuális interjú:

Csatoltan küldöm kérdéseidre a válaszaimat. Nem lett rövid, de én így éreztem kereknek, ráadásul egyfajta beszámoló felétek is, mit is követtünk el abban a 3 órában, míg ott voltam. Nagyon feldobott a tegnap, rendkívül jól sikerült, amihez -túlzás nélkül- kellett a múzeumi hangulat, környezet.

Köszönöm a lehetőséget, élmény volt! : -)

Üdv

Kriszta

Örülök, hogy részt vehettem ebben az új kezdeményezésben. Voltak koncepcióim a múzeumi művészetterápiás foglalkozással kapcsolatban, mi több, hipotéziseim az eredményességet illetően. A történtek minden várakozásomat felülmúlták! Hét, igencsak heterogén életkorú gyermekkel illetve kamasszal találkoztam hétfő délután, a külvilág már-már elviselhetetlen hősége után klímájában is felüdülést jelentő Göcseji Múzeum masszív falai között. Nem győzöm elégszer elmondani, milyen rendkívüli fontossággal bír a Múzeum részéről, hogy Horváth Bernadett tanárnő kezdeményezését, egy komplex tábort befogadott az értékes, és nagy gonddal ápolt, rendezett tárlatai közé!

Úgy gondolom bebizonyosodott a Múzeumban sikerrel folyó múzeumpedagógia órák mellett helye van önismereti és kreativitásfejlesztési célú művészetterápiás foglalkozásnak is. A Kisfaludi tárlatnak helyet adó teremben kaptunk lehetőséget annak a talán eretnekségnek tűnő gondolatnak tetteké tételére, hogy a három részre osztott délutánunk első harmadát az inspiráló környezetet nyújtó, „kézzel fogható” közelségű alkotások között tölthessük. A hat és 13 év közötti résztvevők rendkívüli izgalommal léptek a terembe, ahol Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrait vehették egészen közelről szemügyre. Mint a gyermekeknél általában, náluk is azonnal megindult a fantázia munka, az imagináció, sőt a meseszövés! Itt, vázlatot készítettek arról a szoborról, amelyik valamilyen okból megragadta fantáziájukat. Érdekes történetek születtek. Pl. Géniusz című szobra átalakult gyermekét testével óvó apává, de az eredetileg Őszirózsás katona címet kapott alkotás is utazott egyet az időben és a 13 éves fiú ismereteiben mélyebben élő második világháborús harci pillanatképpé változott. A teremben látható fa kerékpárt egyik hatéves résztvevőnk tette mai környezetbe, mikor önmagát a biciklire rajzolva, a közlekedés biztonságáért felelős rendőrlámpával érezte egésznek a történetet. A fantáziát olyannyira megindították ezek a klasszikus irányzatú alkotások, hogy másik hat évesünk egy új élőlényt alkotott, a halkutyát. :-) De nemcsak ők, hanem kivétel nélkül mindannyian valami újat alkottak, mely alkotások magukban hordozták alakulófélben lévő személyiségüket, közvetlen környezetüket. Élvezettel fedezték fel a teremben a szobrokat, kérdeztek rá általuk még nem tanult, vagy az iskolai frontális oktatás hátrányai miatt elsikkadt kifejezésekre, történelmi eseményekre. Kissé furcsa volt, de ugyanígy megkérdezték a Vendégkönyv szerepét is, majd élvezettel írták bele saját üzenetüket. Biztos vagyok benne, hogy az elkészült rajzokkal, szüleiket, testvéreiket kézen fogva eljönnek a tárlatra, már csak azért is, hogy összevethessék a változtatásokat, elmesélhessék élményeiket. Észrevétlenül elrepült az első egy óra. Az elkészült vázlatokkal, visszamentünk a Múzeumpedagógia óráknak helyet adó terembe, ahol immár olajpasztell krétával készíthettek finom struktúrájú papírra egy másik képet. Ekkor is szívesen kísérleteztek. Jó volt látni, ahogy a nagyobbak segítették a kicsiket, ahogy a csendes, visszahúzódó kislány lassan megnyílt, ahogy a kezdetben munkájával és ezáltal önmagával elégedetlen hat éves kisfiú felszabadul és hiszi amit alkotott, az szép, értékes. De megemlíthetjük a kamasz lányok spontán akcióját, ami minden várakozásomat felülmúlta. Más esetben felhívásra végzik el a résztvevők társuk képébe való beavatkozást, illetve annak kiegészítését. Ám itt és most minden jött magától. Mindezek a történések, interakciók és változások nagyon nagy jelentőséggel bírnak a személyiségfejlődésre, az önértékelésre és a kreativitásra, amire a mindennapok során rendkívül nagy szükségünk van életkortól függetlenül, hogy az elénk gördülő akadályokat leküzdjük, a feladatokat megoldjuk.

A harmadik harmadban –ekkor még mindig nem voltak fáradtak, holott tapasztalataim szerint a gyermekek figyelmét kb 60 percig lehet érdemben lekötni egy hagyományosnak tekinthető művészetterápiás foglalkozás során- pedig egy közös „fát” rajzoltak, mely fának tenyereik voltak a levelei, majd ezekbe a levelekbe beírták miért jöttek a táborba, melyek az elvárásaik. Ennek részletes meg és kibeszélése már a pénteki táborzárás feladata lesz.

Összességében elmondhatom, a Göcsej Múzeum hangulata, az alkotások közelsége, a fesztelen hangulat, az újdonság ereje, a foglalkozás különlegessége összehasonlíthatatlan és eredményességében felülmúlhatatlan eredményeket produkált! Már egy, akár egész tanévet felölelő tematika is kirajzolódott előttem. : - )

Úgy gondolom a múzeumi művészetterápiás foglalkozások nem csupán a gyermekek esetében lennének mérföldkövek, kecsegtetnének rendkívüli eredménnyel, hanem felnőtteknél is eredményes módszer lehetne. A célok hasonlóak, mint a gyermekeknél, ám az alkotási folyamatot követő meg és önmagukból kibeszélés még nagyobb súllyal esne latba, főképp, mivel nem rajzóráról beszélünk, nem rajzszakkör folyt, így nem a készült alkotások esztétikuma volt jelen esetben sem a fókuszban, hanem a belső fejlődés.

1996 óta foglalkozom sérült emberekkel, és gyermekekkel. Kezdetben kézműves foglalkozásokat vezettem, majd miután egyértelművé vált ez az a HIVATÁS, amivel foglalkozni szeretnék folyamatosan képeztem magam terapeutává. 15 évig terapeutaként dolgoztam a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai osztályán, jelenleg a Zalaapáti Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthonában dolgozom főállásban. Munkáim mellett rendszeresen megbízásokat kapok olykor olyan meghökkentő helyszínekkel, mint a Városi Börtön, de hívnak gyermekotthonokba, szakmai műhelyekbe, tanfolyamokra is, valamint egyéni megkeresések is tarkítják amúgy sem egyhangú munkámat. Múlt hónapban az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek az októberben Budapesten rendezendő nemzetközi művészetterápiás kongresszuson (VII. SIPE Budapest Colloquium) előadás tartására.

Munkám nem csupán sérültekre korlátozódik, egészségesek is felkeresnek, hasonló elvárásokkal, mint most, a múzeumi foglalkozás során, azaz önismeret, személyiség és kreativitás fejlesztés céljából. De gyász, élethelyzeti krízis, vagy akár olyan örömteli esemény, mint a gyermekvárás esetén is támaszt nyújthat a művészetterápia.

Miért szeretem? Ahogy a művészetterápia is a szavak nélküli kifejezésről szól, ugyanúgy nehéz a miértet is szavakba önteni. Miképp lehetne szavakba önteni egy gyermek felszabadultságát, mikor papírra veti a „mumust”, ami így már nem is olyan ijesztő. Mikor egy évek óta alkoholfüggőségben szenvedő fiatal nő tudattalanjából egyszer csak egy rajz segítségével felbukkan egy régi erőszakos emlék, mely ezután már kibeszélhető lesz, és már nem a pohár az egyetlen, ami azt a furcsa érzést elűzi, vagy mikor egy verbálisan magát kifejezni nem tudó fogyatékkal élő egyszerű ritmushangszerrel elzenéli aktuális érzelmét. Ezek azok a pillanatok, amiért érdemes csinálni, amiért úgy érzem, ebben a munkában vagyok otthon.

2013.
augusztus
01.
A művészetterapeuta és a Kisfaludi szobrok „múzeumi találkozása”
A művészetterapeuta és a Kisfaludi szobrok „múzeumi találkozása”
A művészetterapeuta és a Kisfaludi szobrok „múzeumi találkozása”