2014. szeptember 29-én Zala megyei lakosok egy fél évszázada ismert régészeti lelőhely közelében talált, több mint 3.000 éves kincsleletről tájékoztatták a megyei hatókörű zalaegerszegi Göcseji Múzeumot. A múzeumba került ép- és töredékes leletek az Urnamezős kultúra (Kr. e. 14/13. – 9/8. század) emlékanyagát reprezentálják, mely régészeti hagyaték a Kr. e. 2800 táján kezdődött és a Kr. e. 900/800-ig terjedő bronzkor záró szakaszához tartozik.
Az előkerült leletegyütteshez hasonlóakat a régészeti szakirodalom ún. depóleletnek nevezi. Hasonló korú együttes a Göcseji Múzeumba legutóbb 1967-ben került Pötréte határából, tőzegbányászás során. Hiteles feltárásból Zala megyében az elmúlt évtizedben a hatalmas kiterjedésű várvölgyi magaslati település területén találtak elő több mint egy tucat különböző összetételű depót, köztük aranyat is.
Bár a Kárpát-medencében európai viszonylatban is kiemelkedő mennyiségű bronzkinccsel számolhatunk, az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig a korabeli magaslati- és síkvidéki településekről ismert hasonló leletegyüttesek értelmezéséről mintegy 200 éve élénk és máig lezáratlan szakmai vita folyik. A kutatók egy része a leletek földbe kerülését profán okokkal magyarázza, melyek raktározási/tezaurálási céllal kerültek volna elrejtésre. Mások szerint inkább a szomszédos közösség közötti konfliktusok, harcok késztethették egykori tulajdonosaikat azok gyors elrejtésére. Az elmúlt évtizedek hazai- és nemzetközi kutatásai azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a kincsek elásásának akár szakrális oka is lehetett. Az egyes tárgyegyüttesek összetételében felismerhető szabályosságok, vagy a területileg eltérő deponálási szokások ugyanis akár arra is utalhatnak, hogy azok rituális keretek közt egy egyén/család/közösség az isteneknek vagy a természetfeletti hatalmaknak szánt felajánlása, illetve fogadalmi ajándéka (pl. jó termésért, engesztelés betegség miatt, új szálláshely elfoglalása, annak újabb megerősítése, elhunytért, férfivá avatás alkalmával, stb.) is lehettek.
A most a Göcseji Múzeumba került több ezer éves tárgyak egy késő bronzkori előkelő tárgyi emlékeit reprezentálják. A leletegyüttes közel egy tucat sarlólelete a földművelésre, a gazdaságra és ezzel a hatalom egyik elemére utal, csakúgy, ahogy a számos fegyverlelet (masszív rövidkard, harci balta, lándzsák és tőrök, valamint mellpáncél kúpos bronzkorongjai).
A tárgyak közül nem hiányoznak azonban az ékszerek sem. Legalább három emberöltőnyi időszak ékszerdivatjának változása követhető nyomon a változatos formájú ruhatűző dísztűk, azaz a fibulák segítségével. A legkorábbi horizontot jelentő Vösendorf típusú drótfibula hozzávetőleg a Kr. e. 1300/1270 közé datálható, míg a legfiatalabb ún. paszományos fibula a Kr. e. 1230/1200-ra keltezhető. Az együttesben található több töredékes Röschitz-Sanislau típusú, ún. pajzsos hátú fibula időben az előbbi két típus közé helyezhető.
A depóban különösen nagy számban találni különböző díszítésű és technikájú nyak- és karperecet. Utóbbiak közül néhánynak a feltételezhető magas óntartalma csillogó hatást kölcsönöz. Ezzel kapcsolatban különösen figyelemre méltó darab egy megtévesztően ezüstös jellegű, összehajtogatott szalag, aminek színe magas óntartalmával magyarázható. Az ilyen adalékanyagokkal ’acélosították’, vagyis keményítették a korabeli – istenként tisztelt – ötvös-kovácsok a réz és ón ötvözetet, azaz a bronzot. Ha értelmezésünk helyes, akkor ez a szalag egy nagyon fontos ötvöstechnikai-technológiai emlék. A magas óntartalmú, csillogó tárgyak egyúttal a szemfényvesztést is szolgálták, hiszen azok egykor különösen értékes ezüsttárgy benyomását keltették, ami több karperec esetében is megfigyelhető. Nem elképzelhetetlen azonban, hogy az összehajtogatott szalag, egy bőr-, vagy fa kardhüvely külső megerősítő borítása.
Ugyanígy érdekes összefüggésre utal a depó egy másik darabja. A vonalkötegekkel díszített tömör bronzkarika, vagy ún. értékmérő karika/karikapénz az urnamezős kori gazdaságban a csere és a kereskedelem fontos szereplője volt. A bronzkor kezdetétől a különböző területek társadalmának elitjei között kialakuló és általuk működtetett vízi- és szárazföldi kereskedelmi útvonalak – pl. Mykenetől a Brit-szigetekig, illetve Erdélyen át Skandináviáig – legfontosabb árui a nyersanyagok, azaz a fémek (arany, ezüst, réz, ón, bronz) és a só, valamint presztízs cikkek (az északi borostyánkő, a déli bor, üveg, textilek, díszruhák és fegyverek) voltak. Ezek súlya régiónként eltérő alapegységre vezethető vissza, aminek kutatásához a jövőben fontos adalékot szolgáltathat ez a látszólag kevésbé feltűnő tárgy.
A zalaegerszegi múzeumba került kincslelet összsúlya megközelíti a 4 kilogrammot. Viszonylag kis súlya ellenére, a leletek összetétele és azok minősége alapján azonban mégis különleges érdeklődésre tarthat számot. A több mint 70 bronztárgyról már előzetesen megállapítható, hogy köztük számos összeillő töredék van, különösen a különböző fibularészletek és sarlótöredékek esetében találni olyanokat, melyek egykor egyetlen darabot alkottak. A leletek restaurálását követően a kincs első tudományos közzétételére a Göcseji Múzeum Zalai Múzeum című évkönyvében fog sor kerülni.
Ilon Gábor, Straub Péter, Tarbay J. Gábor régészek
A tárgyfotók a sajtó számára felhasználhatóak, az eredeti képek a muzeum@zmmi.hu e-mail címen igényelhetők.
