Várostörténeti séták | Göcseji Múzeum

Várostörténeti séták

Eleink nyomában címmel indítottunk várostörténeti sétasorozatot Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából. Az első találkozót Megyeri Anna történész vezette, s a közel nyolcvan fős csoportot először a Kálvária-, majd az izraelita temetőben kalauzolta a főmuzeológus. Az első helyszínen szó esett a gyönyörű barokk kápolna építéséről, az 1938-as szörnyű villámcsapás következményeiről, a keszthelyi kőfaragó csodás munkáiról. Az izraelita temetőben a történész megemlékezett néhány helyi családról, beszélt a zsidó temetkezési tradíciókról és a sírok szimbolikájáról. 

A közeljövőben további két sétára invitáljuk Önöket: május 18-án és június 1-jén fél ötkor indulnak a felfedező túrák. Előbb Béres Katalin történész vezeti a sétát, mely a Göcseji úti temető elöl indul, a júniusi kirándulás idegenvezetője pedig dr. Kostyál László lesz. A művészettörténész a Reformáció 500 emlékévhez kapcsolódva a protestáns gyülekezeti épületekről mesél, az érdeklődő közönséget a református templom elé várja.