A rendhagyó tárlaton koponyaleletek alapján készült szoborszerű és rajzos arcrekonstrukciókat mutatnak be a hunkortól a középkorig. A rajzokat Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora készítette, a szobrokat pedig Árpás Károly, Skultéty Gyula és Kustár Ágnes öntötte formába.
Orha Zoltán régész az MTI-nek elmondta: a feltárásokon előkerült csontvázak koponyáiból a szakemberek pontosan tudták rekonstruálni az egykoron élt emberek arcvonásait. A népek különleges szokásaira például a koponyatorzítások - „nyújtott, vagy lékelt” koponyák - alapján lehet következtetni – magyarázta.
A nyújtott koponyára a Szekszárd környékén végzett feltáráskor bukkantak rá. A történeti feljegyzések szerint a germánok egy része az 5. században torzított koponyával élt. A szokást a hunoktól vették át, a fejforma pedig úgy alakult ki, hogy a fejet már csecsemőkortól kezdve leszorították. A régészek azt is kimutatták, hogy a beavatkozásnak élettani következményei voltak: nyúltabb koponyával rövidebb időtartamig élhettek az emberek.
A longobárdok - a germán népcsoport a férfiak hosszú szakálláról kapta a nevét– a 6. században néhány langobard ember koponyáján jelképes koponyalékelést végeztek. A kultikus beavatási, vagy gyógyító szertartás része volt, hogy felnőttkorban a koponya felső részéből egy kisebb darabot „kihántoltak”. A tárlaton látható lékelt koponyát Keszthely környékén, Vörsön végzett régészeti feltáráson találták meg.
A koponyák alapján rekonstruálták egy 9. században élt nő, avar vezér és két magyar honfoglaló arcát is. A művészi rekonstrukciók láttán az állapítható meg, hogy a különböző korokban élt emberek arca szinte semmiben sem különbözik a huszonegyedik századi utódokétól.
A rajzos arcrekonstrukciók a Perkáta-Nyúli-dűlő lelőhelyen talált csontvázak alapján készültek. A terület a bronzkortól az újkorig szinte folyamatosan lakott volt, középkorban évszázadokig királyi birtokként tartották számon, a tatárjárás után pedig az Alföldről telepítettek kunokat a vidékre. A bronzkortól az újkorig meghatározható korú temetőket – amely több mint ötezer ember sírhelye volt - Dunaújváros és Székesfehérvár között épült - perkátai elkerülő út nyomvonalán tárták fel. A magyarok sírhelyét leletszegényen találták, a kunok temetkezési helyén viszont nagyobb mennyiségben találtak gyűrűket, fülbevalókat, csatokat, ruhákat díszítő vereteket, korpusztöredéket és még sarkantyút is – jegyezte meg a régész.
A kiállításon bemutatnak egy 14. századból származó csontvázas sírt és néhány jellegzetes, a tárgyi kultúrát reprezentáló régészeti leletet is. A tárlat anyaga színes, nagyméretű fotókkal egészül ki: a madártávlatból készült felvételeken Zala és Vas megye műemlék templomait örökítették meg.
A kiállítás létrejöttét segítették: Zala Megyei Önkormányzat, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága, Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány
