A Nagykanizsán élő, halk szavú Szekeres Emil Zala megye egyik legmarkánsabb stílusú festőművésze, tavaly töltötte be a nyolcvanadik életévét. A kiállítással a Göcseji Múzeum egy rendkívül gazdag, sok évtizedes, negyven esztendővel ezelőtt megyénkhez kapcsolódott, és azóta hűségesen ide kötődő életpálya előtt rója le tiszteletét.
Az álom és a valóság által meghatározott kettősség, mint szimultán jelenség, Szekeres Emil képeinek egyik leginkább releváns jellemzője. Sajátos, szürreális világ az övé. Háromdimenziós térre épülő, logikus univerzum, voltaképpen egy belső világegyetem, melynek alkotóelemei jelentős részben adekvátak a valós világunkat alkotókkal, valahogy mégis mások. Mások azért, mert maguk a képi motívumok a valós térérzetet keltő miliő dacára sokszor mélység nélküliek, vagyis sík jelleggel bírnak, de mások a színezésük, vagy éppen a köztük lévő viszony- és arányrendszer miatt is. Formájuk – bár közel sem minden esetben – felismerhető ugyan, de jelentésük gyakran egészen más, mint amit megszoktunk. A madár, a kos, a fák, a virágok, az ember(szerű)alakok nem önmagukat jelentik, hanem a festő érzelmeit, nehezen verbalizálható, de mégis konkrét formákat öltő gondolatait, emócióit, amelyek ugyanakkor fantasztikus, máshol nem megtapasztalható motívumok mögé is rejtőzhetnek. Ez magyarázza Szekeres sajátos mikrokozmoszának a mindennapokban tapasztaltaktól gyökeresen eltérő törvényeit, működésének belső mozgatórugóit. Ilyenformán gyakorlatilag mindegy, hogy tájkép, esetleg (ritkán) zsáner vagy éppen csendélet, amit látunk, mert e műfajok csupán megnyilvánulási formái a valódi tartalomnak, a lényeg egy mélyebb interpretációs szinten rejtőzik, amelyen alaposabb szemlélődés után immár önmagunk belső világára is ráismerhetünk.
Kostyál László
További információ: Zalai Művészek Kislexikona: Szekeres Emil
