Előadások:
1. Fekete György (elnök, Magyar Művészeti Akadémia): Művészet és politika. Kényszerhelyzetek és válaszok a 20. századi magyar művészetben
A 20. század folyamán hazánkban a politikum – az aktuális társadalmi berendezkedéstől függetlenül – minden korábbinál erőteljesebben igyekezett felhasználni a művészeteket saját céljainak propagálására, de ez fokozottan jellemezte az 1948-as kommunista hatalomátvételt követő évtizedeket. Mind a képzőművészek, mind az írók, költők sokszor kerültek kényszerhelyzetbe, az Aczél György által megfogalmazott „három T” kategóriái közötti kényszerű választás dilemmájába. Erre ki-ki meggyőződése, habitusa, lehetőségei, körülményei szerint válaszolt. Az utókor e sokszor az adott történelmi szituáció által determinált válaszokat hajlamos a maga nem ritkán ugyancsak a művészeten kívüli szempontjai által befolyásolt szemszögéből megítélni, és a kényszerű helyzetben, a politikum késztetésére készített alkotásokat – vagy azok jó részét, például a politikai emlékműveket – megkísérli egyszerűen kizárni a művészet szférájából, jobb esetben egyszerűen elhallgatni őket.
A korszak átélői, illetve a vele foglalkozó kutatók között is az értékelés szempontjából ma is jelentős véleménykülönbségek állnak fent, ennek egyik oka az eltérő társadalompolitikai felfogások egymásnak feszülése, míg a másik a kényszerek és válaszok kibeszéletlenségéből fakad.
2. Vasy Géza (ELTE BTK): A 80-as évek és az Írószövetség
A személyes tapasztalatokkal megerősített előadás az 1980-as évek legjelentősebb, legnagyobb taglétszámú művészeti szervezetének, a Magyar Írószövetségnek korabeli történetét tekinti át (az előadó 2007-2010 között ennek elnöke volt). A nagyközönség előtt talán kevéssé ismert az a küzdelem, melyet a szervezet fennmaradásáért folytatott a korabeli hatalommal, nyílt állásfoglalása sokszor a hivatalos kulturális politika ellenében és azok a törekvések, melyeket a bontakozó ellenzék egyik legfontosabb szellemi fórumaként önmaga megtisztításáért, az általa képviselt értékek megőrzéséért tett.
3. Bence Lajos (irodalomtörténész, főszerkesztő, Muratáj): Politikai rabságban, ideológiai kelepcében - Vlaj Lajos tragikus életművének záró szakasza
A muravidéki magyar irodalom első jelentős műve a nemzetiségi politikus és költő, Vlaj Lajos 1962-ben megjelent Versek című kötete volt. A muravidéki magyar irodalom ismert kutatójaként és az alkotó monográfusaként az előadó a kezdetben hithű kommunista szerző ideológiai vívódásait, az anyanyelv használatáért, a szlovéniai magyarság megmaradásáért tett erőfeszítéseit mutatja be, s mindezek megnyilvánulását költői életművében, annak utolsó szakaszában.
4. Péntek Imre (József Attila-díjas költő, főszerkesztő, Pannon Tükör): Cenzúra, öncenzúra, elhallgatás (korreferátum)
Az előadó korreferátumában személyes példákra támaszkodva azt a folyamatot mutatja be, amely a szocializmus évtizedeiben az irodalmi műalkotás megszületésétől a megjelenés lehetőségéig tartott, különös tekintettel a kor cenzurális viszonyaira.
5. Szemes Péter (irodalomtörténész, Göcseji Múzeum): „Mit akar itt ez a kéz a számon?” - Utassy József és a szocialista hatalom (korreferátum)
A korreferátum annak a folyamatnak néhány jellegzetes állomását tekinti át, melynek során a szocialista hatalom és a hivatalos művelődéspolitika megkísérelte elhallgattatni, ellehetetleníteni Utassy Józsefet – és természetesen ennek hatását a költő életművére.
6. Legéndy Péter képzőművész: Egy elgondoló-művész vallomása
Mi a művészi tevékenység lényege? A művészet és a politika milyen koncepcionális kapcsolatban áll egymással? A politika általában mely dimenzióját uralja a művészetnek? Előadásomban a művészet elméleti megközelítésének lehetőségéiről gondolkodom, az alkotó munka értékéről, és arról, hogy miért semmihez sem hasonlító különös tevékenység (a művészet). Végül arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon mindenki értékítélete egyaránt érvényes-e? Tehát akárki szabadon dönthet-e arról, hogy mi a művészet?
7. Pótó János (történész, MTA BTK Történettudományi Intézet): Raoul Wallenberg köztéri emlékezete a szocializmus korában Magyarországon
Az 1944-es német megszállás és a nyilas uralom alatt zsidók ezreit megmentő svéd követségi titkárt, Raoul Wallenberget a szovjetek 1945. január 16-án letartóztatták, további sorsa lényegében máig ismeretlen. A megmentettek egy emlékművet kívántak állítani Wallenberg emlékére a budapesti Szent István parkban, az emlékművet azonban tervezett felavatásának hajnalán, 1949. április 10-én ledöntötték és eltüntették. Az emlékmű eltűntével együtt csend borult Wallenberg embermentő akciójára is. Maga a név, Wallenberg neve vált tabuvá. Olyannyira, hogy a következő három és fél évtizedben, az 1980-as évek közepéig a hazai nyilvánosságban egyetlen egyszer sem írták le a nevét. Miközben a nyugati világban könyvek tucatjai jelentek meg róla, melyekben az egykori humanitárius akció emlékezetét egyre jobban felülírta Wallenberg eltűnésének, további sorsának misztériuma.
A második Wallenberg-emlékmű felállításának története az 1980-as évek második felében kitűnően mutatja a kései Kádár-korszak, a gulyáskommunizmus politikájának nyúlós és megfoghatatlan kétértelműségét. A politika immár kétoldalú megfelelési kényszereit – Keletnek és Nyugatnak egyaránt.
S mindeközben, hogy a dolog még bonyolultabb legyen, 1945 decemberétől a szocialista korszakban mindvégig (sőt, máig) utcanév őrizte (őrzi) Budapesten Wallenberg emlékét. Ez pedig azt jelentette, hogy az egyébként kimondhatatlan és leírhatatlan név ott volt minden Budapest-térképen, minden budapesti telefonkönyvben, utcajegyzékben. Ki érti ezt?
8. Káli Csaba (igazgatóhelyettes, MNL Zala Megyei Levéltár): Lehetőségek a kényszerben. A szocreál epizód Zalaegerszeg építészetében (korreferátum)
Az 1950-1960-as évek erőltetett hazai iparosításának egyik helyszíne Zalaegerszeg volt. A város lakossága rövid időn belül háromszorosára duzzadt fel, ami rendkívül intenzív városfejlesztést követelt. A gyárak mellett emelt köz- és lakóépületek sora a szocreál stílusában épült, ami mindmáig jelentős befolyással van a városképre. A fejlesztési szükség és a kielégítéséhez rendelt stiláris kényszer ugyanakkor komoly lehetőségeket is rejtett a középvárossá emelkedés különböző aspektusainak terén.
9. Kostyál László (igazgatóhelyettes, Göcseji Múzeum): Mit? Kinek? Hogyan? – Függetleníthető-e egy hivatalos művész recepciója a politikától? Kisfaludi Strobl Zsigmond példája (korreferátum)
A művészet és a politika viszonyának sajátos vetületét képezi a „hivatalos” művészet értékelése. Az egyes művészek megítélése terén a művészetileg immanens szempontok mellett túlzottan is hangsúlyossá vált a megrendelő illetve a modell személyének, vagy a témának alapján történő véleményalkotás. Neves szobrászművészünk, Kisfaludi Strobl Zsigmond művészileg több rezsimet is kiszolgált, recepciójában éppen ezért hosszú ideig a művészeten kívüli, politikailag fűtött szempontok játszották a fő szerepet. Pályájáról a napjainkban adekvátnak tekinthető értékítélet csak kellő távlatból, a közelmúltban születhetett meg.
