Az újkőkori körárkok Közép-Európa legkorábbi monumentális építményei. Több száz körárkos régészeti lelőhelyet ismerünk, az utóbbi évek kutatásainak köszönhetően a Dunántúlon is egyre többet.
Az árkokból, földsáncból és cölöpfalból álló, nagyméretű, kör alakú építmények hajdani funkcióját még ma is sok tekintetben rejtély fedi. Az egyik leginkább elfogadott nézet szerint közösségi-szertartási helyek voltak. E tekintetben is különösen figyelemre méltóak a körárkok csillagászati jellemzői, a világító égitestekkel – mindenekelőtt a Nappal, és talán kisebb mértékben a Holddal vagy egyes csillagokkal, csillagképekkel is – kimutatható kapcsolatuk, melynek régészetileg megfogható nyomát az építmények tájolása őrzi. Az archaeoasztronómia – a régészet egy speciális segédtudománya – kiemelten foglalkozik a neolitikus körárkok tájolásával.
Az előadás a Balatoni Múzeum kutatócsoportja által vizsgálta Zala megyei körárkok bemutatásán keresztül ismerteti meg a hallgatókat ezzel az érdekes és szerteágazó témával.