Cím

Várostörténeti séta a reformáció jegyében

Belvárosi sétára invitált minden érdeklődőt dr. Kostyál László művészettörténész. A Reformáció 500 emlékév kapcsán a protestáns épületeket tekintették meg a zalaegerszegiek. A séta a református templomnál kezdődött, majd megtekintették a Kálvin termet és az ifjúsági gyülekezeti helyiséget. Az evangélikus templom és a parókia látogatása után a beszélgetések során szó esett Mindszenty József protestánsokhoz való viszonyáról is.

A Göcseji Múzeum várostörténeti sétái ezennel erre az esztendőre befejeződtek, történész kollégáink ezzel a sorozattal is kapcsolódni kívántak Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulója köré szervezett programsorozathoz.
 

2017.
június
06.

Címkék