Évszázadokon keresztül a hazai közigazgatás nyelve a latin volt. 1785-ben II. József császár a német nyelvet tette hivatalossá a vármegyei ügyintézésben, ami óriási ellenállást váltott ki a magyar nemesség körében, így ezt a rendeletét is visszavonta halálakor. A 18. század végétől megélénkülő nemzeti mozgalom egyik követelése a magyar nyelv megújításának és használatának ügye lett, mind többen kezdeményezték, hogy a közigazgatás nyelve a magyar legyen.
Zala vármegye mindig is élen járt ebben a mozgalomban. 1790-ben utasították az országgyűlési követeket, hogy mindent tegyenek meg a pozsonyi diétán a magyar nyelv érdekében. Spissich János és Somssich Lázár 1792-ben már magyarul tették meg az országgyűlésben végzett munkájukról szóló követjelentésüket.
A küzdelem eredményeként, 1805-ben a kormányzat hozzájárult a magyar nyelv szélesebb körű használatához a közigazgatásban. Zala vármegyében azonnal elhatározták, hogy a továbbiakban magyarul vezetik a közgyűlési jegyzőkönyvet, s magyarul leveleznek. Azonban kiderült, hogy mindehhez hiányzik a megfelelő szókincs, hiányoznak a közigazgatásban használható magyar szavak és kifejezések. Ezért az 1806. júniusi közgyűlésen „deputatiot” neveztek ki egy megyei tiszti szótár kidolgozására. A bizottságot Nagy József szombathelyi prépost vezette, tagja lett többek között a nagylengyeli szabadkőműves költő, Tuboly László, valamint a sümegi poéta, Kisfaludy Sándor is. A vármegye közgyűlése 1807 januárjában fogadta el munkájukat.
A Tiszti szótárt ezer példányban nyomtatták ki Bécsben, Pichler Antal betűivel, majd kiosztották a megye tisztségviselői között, s elküldték az összes vármegyének és szabad királyi városnak is.
A szótár leírását itt olvashatod:
http://katalogus.gocsejimuzeum.hu/hu/record/-/record/GOCSEJMUSEUM175629
A magyar nyelvújításról itt olvashatsz további érdekességeket:
https://www.nyest.hu/hirek/a-restnok-a-szaladar-es-a-teveparduc