Mesél a Deák 10.B

2017. február 15.

Vendégeink voltak a Deák Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola 10. B osztály diákjai. Miután a Marokba szőtt mesék című néprajzi kiállítást megtekintették és a korabeli népi életformával megismerkedtek, a megtanult néprajzi kifejezésekkel rövid meséket írtak.

Kellemes kikapcsolódást kívánunk a szövegek olvasása közben.

 

Juhászlegény

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhász, aki terelgette a nyáját és akinek volt egy kutyája, akit úgy hívtak, hogy Pajti. Egyik nap barangolt egy kacskaringós úton, ahol az árokpart szélén a bokor mellett talált egy sánta birkát, amelyet valószínűleg egy gonosz farkas sebzett meg. Hazament és petrencerúddal helyrerakta a szénát, aznap este beretválkozott, üstökét megfésülte és elment mulatozni. Itt a vége fuss el véle! 

Be nem fejezett történet

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy juhász, akit megbíztak azzal a feladattal, hogy a falu leggazdagabb emberének, Vas Gyurkának a nyájára vigyázzon. A bárányok őrzése közben fonta a silingát, mivel nagyon belemerült a munkába, ezért elveszett a fekete bárányt. Dühében ostorcsapkodással próbált enyhíteni az indulatain, szerencsétlenségére még az eső is zuhogni kezdett. Ezt megtudta Gyurka és mérgében hétágú vasvillával kergette meg a juhászt. Itt a vége, gondoljátok tovább!

Egy paraszt napja

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy forró nyári nap. Volt egy szegény paraszt és egy bűbájos felesége. Szegény paraszt hajnalban útnak indult, tarisznyájával a hátán, amiben kevés morzsa volt. Nap végén elindult haza. Amikor hazaér, látja, hogy Pirinkó, legidősebb fia a sámlin ül. Asszonya tüsténkedik a konyhában a stelázsinál. A család megvacsorázik és elalszik.

Szerzők: Nagy Márk, Boronyák Máté, Nédó Dominika, Biharvári Roland

Egy különös éjszaka

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mamóka, aki éppen a nyikorgó vetett ágyán aludt, ahova hosszas munka után ledőlt pihenni. Éppen elszenderedett volna, amikor hirtelen felvillant az asztalon lévő lámpa. Az asszony keserű szájízzel és bozontos hajjal kelt fel megnézni, hogy mi történhetett. Ahogy az asztal felé ment, megbotlott az ágsöprűben és egy erős férfi karjaiban találta magát. Ahogy felpillantott a férje gyönyörű két szempárját látta meg. A könnycseppek, mint egy halomnyi kőszikla a hegy tetejéről úgy gurultak végig a mamóka arcán. A férje nagy zavarában nem tudott mihez nyúlni, így felkapott egy tálat és az asszony arca alá tartotta, hogy abba folyjanak a könnycseppek. Másnap hetet-hét országra szóló dínom-dánomot tartottak a hazatérés tiszteletére. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Szerzők: Domján Valentin, Czigány Bence, Pál Döniz, Dávid Afrodité