Pásztorélet és fafaragás

„Pásztorember vígan él,
Fél világgal nem cserél,
Pipál, sétál, furulyál,
Billeg-ballag, meg-megáll.”

Az idézett népdal – és más hasonlók is – a pásztorélet egyszerűségét, természetközelségét, gondtalanságát vetíti elénk. A mai ember szinte semmit sem tud róla, elképzelése sincsen a pásztor tudásának sokrétűségéről, munkájának nehézségeiről, sőt veszélyeiről. A 19. századi pásztorok sokszor tavasztól őszig lakhelyüktől távol éltek kitéve az időjárás szeszélyeinek, szélsőségeinek. Ismerniük kellett az állatok betegségeit a rájuk való orvosságok megtalálásának, elkészítésének módját. Meg kellett védeniük a rájuk bízott jószágot a zord időtől, a ragadozóktól, és olykor az emberek által bosszúból vagy vagyonszerzés céljából elkövetett bűncselekményektől is.

A pásztorok általában a falu legszegényebb rétegéhez tartoztak, külső szálláshelyük és felszerelésük a legegyszerűbbekre szorítkozott. Használati tárgyaikat, a ruháik és a főzéshez való edényeik kivételével, többnyire maguk készítették. Ezek között találunk díszítetlen, de célszerűen tökéletesre formált munkaeszközöket, pl. juhászkampót, karikásostort, kanászkürtöt, baltát, bográcstartó”kutyagerincet”, de személyes tárgyakat, fegyvereket is, amelyeket ügyességükhöz, tehetségükhöz mérten díszes külsővel alakítottak ki. Ilyenek voltak pl. a tárolódobozok, ivóedények, a tisztálkodáshoz és a dohányzáshoz szükséges tárgyak, hangszerek. Kiemelkedő díszítettségű darabokat a pásztor ajándékba – kedvesének, barátjának, az őt szerződtető tiszttartónak – vagy megrendelésre is készített. Ilyenek voltak pl. a mángorlók, tükrösök, képkeretek, botok.

A magyar népművészet kialakulásának kezdeteinél már ott találhatók a pásztorfaragások, készítőik saját életmódjukból és környezetükből vették a modelljeiket. A legkorábbi, ékrovásos tárgyak mellett hamar megjelentek a karcolt, majd vésett és színes spanyolviasz-bedörzsöléssel kiemelt minták, jelenetek. A következő korszak domború faragásai a 20. század elejére már a magasdombormű, sőt a térbeli ábrázolás szintjére is eljutottak.

A pásztorművészet titkai, fogásai, ábrázolásai ritkán szálltak apáról fiúra. Ezeket inkább egymástól tanulták vagy lesték el az alkotók, méghozzá azon a helyen, ahol szinte mindnyájan gyakori vendégek voltak: a börtönben. Zalaegerszeg börtönében szintén készültek ilyen szépen díszített tárgyak.