Életrajz: Tanulmányok

Az Iparművészeti Iskolában a tanulás nehezen indult (1901-től). A falusi tanító által biztosítani tudott havi tízforintos apai ellátmányból nagyon kevésre futotta a fővárosban, s nehezen azért is, mert Mátrai Lajos a korábban elmulasztottak párhuzamos pótlása miatt amúgy is döcögős első év végén meg akarta buktatni az ifjút, és a mintázás helyett a fafaragást ajánlotta neki. Zsiga ekkor átkérte magát Lóránfi Antal kisplasztikai osztályába, ahol a következő két évet kitüntetéssel végezte. Pályamunkája 1903-ban egy reprezentatív díszalbum domborművű borítójának, a következő évben pedig egy pásztorbotnak a terve volt. Iskolai kapcsolatai a későbbiekben nagy szerepet játszottak pályáján, növendéktársai jelentős részéből alakult ki a következő évtizedek meghatározó művészgenerációja. 1904-ben elsőként kapta meg Zala vármegye Deák Ferenc Alapítványának évi 200 forintos ösztöndíját, aminek révén lehetőségei megnőttek.

Bár az Akadémiára indult, az 1904/1905-ös tanévet végül a bécsi Staatsgewerbe Schuléban – az Iparművészeti Iskola ottani megfelelője – töltötte az ismert, akadémikus stílusban dolgozó bécsi szobrász, Anton Brenek tanítványaként, és a tőle tanultak mellett a rohamosan fejlődő császárvárosban, a Monarchia művészeti központjában látottak és átélt élmények is nagy hatással voltak későbbi pályájára. A bécsi tanév végén a polgármester pénzjutalmával térhetett vissza Budapestre.

Itthon az Országos Mintarajziskolába iratkozott be, s a következő hat szemeszter során az intézményben tanult, előbb itt is Lóránfi, majd Radnai Béla irányításával, továbbra is vendéghallgatóként. Első alkotásaira nagy hatással volt ugyan a szecesszió is (Gregersen Baby, Rózsi – Fekvő női akt stb.), de alapvető irányultságát mégis mestereinek és a magyar klasszicizáló akadémikus szobrászat ekkor alkotó nagy triászának – Fadrusz János, Zala György, Stróbl Alajos – stílusa határozta meg. Itt kapta első műtermét, s ekkor jelentkezett először a Nemzeti Szalon kiállításán is. A kiállítási részvétel azonban még tanárai engedélyéhez volt kötve, és – bár 1907 nyarán Apponyi Albert miniszter még állami ösztöndíjban részesítette – 1908-ban, miután iskolai hozzájárulás nélkül állított ki a Műcsarnokban, a negyedik évre szóló felvételi kérelmét – „Már éppen eleget tud” megjegyzéssel – elutasították.