Életrajz: Művésszé érés évtizede

A Képzőművészeti Főiskola kényszerű elhagyását követő szorult helyzetében a neves műgyűjtő, Ernst Lajos sietett segítségére, aki frissen épülő Akácfa utcai házában felajánlott neki egy műtermet, s a jó szemű mecénás nemes gesztusa „sínre tette” a pályakezdő művész további sorsát, és 1909-ben, a Művészházban megrendezhette első gyűjteményes kiállítását is.

A következő évek szorgalmas munkával teltek. Kisfaludi Strobl 1911-ben az akkor induló kecskeméti művésztelep tagja lett, Csikász Imrével ketten voltak szobrászok. A telep célként szintetizáló törekvéseket tűzött maga elé: egyesíteni akarta a nagybányaiak első és a neósok által képviselt második generációjának, valamint a szecessziónak eredményeit. Vezetője Iványi Grünwald Béla volt, akivel a fiatal művész ekkor került jó kapcsolatba. A kecskeméti kaszinó nagytermének pannóját és homlokzatán a falkép-sorozatot Iványi Grünwald, a zárópárkány dekoratív díszítését (több más kecskeméti épülethez, így a Katolikus Bérházhoz hasonlóan) Kisfaludi Strobl készítette.

A szobrász hamarosan kedvelt alakja lett a főváros pezsgő művészeti életének, neve ismertté vált, megrendeléseinek száma nőtt, néhány évvel később pedig az első jelentős sikerek is elérkeztek. 1912-ben a Képzőművészeti Társulat igazgatósága neki ítélte a gróf Nemes Nándorné Ransonnet Eliza bárónő által alapított 900 koronás ösztöndíjat, nem sokkal ezután pedig a Műcsarnokban kiállított Finálé c. szobráért megkapta a 6900 koronás Rudics-díjat, s a szobrot az állam további 2000 koronáért megvásárolta a Fővárosi Képtár számára. A szűkös esztendőknek vége szakadt, és megnyílt a lehetőség a hosszabb utazások és az új szellemi impulzusok előtt. Róma, Firenze, Nápoly, Velence, Párizs, Brüsszel, Düsseldorf… Részt vett a Velencei Biennálén (a Mosó leány c. szobrával, 1912-ben). Nyaranta a párizsi Julien Akadémia tanfolyamain fejlesztette tovább művészetét. 1913-ban megnyerte a szentesi Horváth Mihály-emlékszobor elkészítésére kiírt zártkörű pályázatot (a szobor felállítására csak 1934-ben kerülhetett sor). A lüktető, bohém életnek a világháború kitörése vetett véget. Hamarosan polgárőrnek állt, majd hadiönkéntesként őt is besorozták katonának. A kiképzést követően az Andrássy úti hadikórházban (a Képzőművészeti Főiskola épületében) lett kosztfelíró, ahol számos portrét készített sebesült katonákról, hadiápolónőkről. Innen hamarosan „szobrászi munkára” vezényelték: az V. hadsereg főhadiszállásán készített portrékat a hadsereg tisztikaráról. 1916-ban megnősült: a háborúban elesett Sámuel Kornél szobrász özvegyét, Mellinger Irmát vette feleségül, majd hamarosan a császári és királyi sajtófőhadiszállásra került, ahonnan különböző hadszínterekre küldték ki a főtisztek szoborportréjának elkészítésére. Munkáját 1917 áprilisában a Ferenc József Rend hadiékítményes lovagkeresztjével ismerték el, és az Ernst Múzeumban gyűjteményes kiállítást rendezett. A frontszolgálat alól a nem sokkal korábban portretírozott Arthur von Arz vezérezredes, az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének akkori legfőbb parancsnoka segítségével sikerült mentesülnie, amiben a magas kitüntetés is közrejátszott. Ekkor a gorlicei áttörés emlékművének elkészítésével bízták meg a kassai katonai akadémia udvarára, azonban ennek befejezését a katonai összeomlás megakadályozta, bár a két fő alak, Ferenc József és IV. Károly életnagyságú büsztje elkészült.