Életrajz:
Kiteljesedés a két világháború között

A háborús vereséget követően 1919 tavaszán részt vett a kérészéletű munkáshatalom művészeti életének szervezésében, amiért a későbbiekben támadások is érték. 1919-ben megkapta a Lipótvárosi Kaszinó díját. Intenzíven dolgozott, 1918-1919-ben készült többek között az Íjász, az Őszirózsás katona, a Vénusz születése, az 1920-as évek elején számos aktszobor és portré, valamint a budapesti Szabadság téren felállított négy irredenta szobor egyike, az Észak, az első hősi emlékmű, a kapuvári, amit hamarosan több másik követett (Rákoskeresztúr 1924, Sopron 1924, Füzesabony 1926, Nyíregyháza 1928. stb.). 1922-ben Signum Laudis kitüntetést kapott, továbbá az Erzsébetvárosi Kaszinó díját, s 1917 és 1921 után újabb retrospektív tárlatot rendezett az Ernst Múzeumban, ezúttal Iványi Grünwald Bélával közösen.

A háborús vérveszteség és a trianoni területvesztés okozta sokkból csak lassan tért magához az összezsugorodott ország. A művészeti élet fejlődése megtört, konzervatívabb irányba fordult. A megalakuló új művészcsoportok közül a legnagyobb befolyással bíró az 1920-ban létrejött Szinyei Társaság volt, amely elsősorban a nagybányai hagyományokat hangsúlyozta. Kisfaludi Strobl az alapító tagok között szerepelt, együtt Iványi Grünwalddal és több más társával a kecskeméti művésztelepről. A nemzeti tradíciókat és a természetelvűséget preferáló Társaság hamarosan a művészeti élet elit társasága lett, amely a Képzőművészeti Főiskola irányvonalának kijelölésével, valamint a különböző díjak és támogatások odaítélésével meghatározó szerepet játszott. A produktív és magas színvonalon dolgozó Kisfaludi Stroblt 1924-ben Lyka Károly, a Képzőművészeti Főiskola rektora fizetés nélküli tanárnak hívta meg (fizetést csak 1933-tól kapott), itteni tevékenységét 1925-ben kormányfőtanácsosi címmel, majd 1931-ben Corvin koszorúval ismerték el. A Főiskolán töltött három és fél évtized alatt (1961-ig) művészképzésünk egyik legmarkánsabb alakjaként generációk egész sorának szemléletét formálta nyitottá a klasszikus szépségek iránt.

A hazai sikereket immár egymás után követték a külföldiek is. 1927-ben a varsói magyar kiállításon „mention honorable” oklevelet, Philadelphiában aranyérmet kapott, Pittsburg-ben a város aranykulcsával jutalmazták, 1929-ben pedig, a barcelonai világkiállításon szintén aranyéremmel, együtt a neves francia szobrásszal, Émile-Antoine Bourdelle-lel. 1926-ban egy amerikai mágnás megvásárolta az Íjászt és a Vénusz születését, 1927-ben pedig William Randolph Hearst, az amerikai újságtröszt elnöke a Reggelt. Ma a kaliforniai Santa Barbarába került Íjász egy-egy további példánya látható a budapesti Műjégpálya előtt, a szentpétervári Ermitázsban, a stockholmi Nemzeti Múzeumban, Jakartában, az indonéziai kormányzói palota előtt, valamint Zalaegerszegen, a sportcsarnok mellett.

A Hearst által megrendelt szobrot alkotója személyesen vitte Amerikába, majd a hazafelé vezető utat megszakította Angliában, hogy Budapest városa megbízásából megmintázza lord Rothermere-t, a magyar revízió ügye iránt mélyen elkötelezett angol arisztokratát és sajtófejedelmet. Ekkor kezdődött életének 1939-ig tartó második szakasza, amelynek jelentős részét a szigetországban töltötte. A lordról büszt és egész alakos plasztika is készült, mindkettő nagy sikert aratott. 1931-ben Rothermere közreműködésével ismét Angliába utazott, s Londonban önálló műtermet rendezett be, amelyet egészen 1939-ig fenntartott. Érkezését követően Ian Hamilton tábornokról készített portrét, majd egy évvel később a brit drámaírás óriásáról, az akkor már 76 éves George Bernard Shaw-ról. Utóbbi révén ismerkedett meg a londoni közélet számos befolyásos képviselőjével, később a királyi család tagjaival is, akikről ragyogó portrékat készített. Earl of Athlone, György kenti herceg, Erzsébet hercegnő, Lady Astor, Austin Chamberlain, Arthur Henderson, Sir Oswald Mosley… Egy idő után már nem a szobrász kereste modelljeit, hanem azok adták egymásnak a kilincset műtermében. Az 1935-ben rendezett londoni kiállításának katalógusához Shaw írt megtisztelő, utóbb világszerte idézett előszót. A Daily Telegraph „Egy nagy szobrász sikere Londonban” címmel tudósított a tárlatról, azt a legjobb londoni szobrászati kiállításnak minősítve.

Bár kevesebbet tartózkodott itthon, az elismerések itt sem maradtak el, s ez különösen így volt az angliai sikerek hallatán. 1929-ben a művész kis állami aranyérmet kapott munkássága elismeréseként, 1930-ban, a Műcsarnokban rendezett Szent Imre-kiállításon a Madonnával elnyerte az Ipolyi Arnold díjat, majd a következő évben kapta a Corvin koszorút. Közben a göteborgi Svéd Nemzeti Múzeum megvásárolta a Fésülködő nőt (1928-ban), aminek jelentős hazai visszhangja volt. Az 1937-es párizsi világkiállításra a magyar szervezők az Ad Astrát küldték ki, amiért a szobrász Diplome d’Honneur-t kapott. 1940-ben a Képzőművészeti Szövetség társelnökévé választották, 1941-ben pedig újabb magas állami kitüntetést kapott, a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. 1942-ben megbízták a repülőgépével az orosz fronton lelőtt kormányzó-helyettes, Horthy István emlékművének megmintázásával, a munkát azonban a háború miatt már nem fejezhette be.