A kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész alkotása olyan zsánerportré, amely eltökélt arccal, lendületes léptekkel haladó, kezében fokost tartó vándorként ábrázolja a költőt.
Fejét leszegi, nem néz sem jobbra, sem balra: nem a környezetével, hanem gondolataival van elfoglalva. Jobb kezével köpenye szegélyét markolja, mozdulata hivatottan szívre szorított kéztartást is idéz. A bal kezében szorongatott fokos a pásztorok munkaeszköze, egyszersmind akár vándorbotként is használható fegyvere.
Szerepe ebben az esetben egyértelműen jelképes: Petőfi vándorló pásztorként igyekszik összeterelni elkóborolt nyáját.
Szimbolikus tartalmának dekódolásakor készülésének évét is figyelembe kell vennünk. (1949)
A szobor először 1951-ben szerepelt a II. Magyar Képzőművészeti Kiállításon a budapesti Műcsarnokban, majd később még több alkalommal is láthatta a közönség, utoljára 2005-ben Nyíregyházán állították ki. Eredetileg feltehetően egy köztéri szoborpályázatra nyújtotta be a művész, amelyen végül nem aratott sikert. Életnagyságú gipsz változata a hagyatékával került Zalaegerszegre, jelenleg a Petőfi Sándor Iskola aulájában látható, kisebb gipsz verziója a Göcseji Múzeum gyűjteményét gazdagítja.