A Czobor-hagyatékra való gyűjtés utolsó állomásaként Jótékonysági Koncert lesz a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben 2015. május 31-én 18 órától 10 fellépővel, a eseményt Besencziné Nagy Kornélia moderálja.

Belépőjegyek elővételben a zalaegerszegi Tourinform Irodában, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, valamint a Göcseji Múzeumban válthatók 500 Ft-os áron.

Minden eddigi és ezt követő támogatást köszönünk!

Találkozzunk a Jótékonysági koncerten!

Nap, mint nap érkeznek látogató csoportok a Göcseji Múzeum Régésztárában nemrég megnyílt „Múltbéli arcok” című kiállításra. A sok gyerek többnyire döbbenten néz körbe, először csak a falakon veszik észre a rajzolt koponyákat és a belőlük készült arcokat, aztán feltűnnek az eredeti koponyák és a róluk mintázott szobrok, majd a figyelem hamarosan a terem közepére összpontosul, ahol egy kun nő sírjának rekonstrukciója látható.

Porszemből szikla

Zalaegerszeg történetének, XX. századi fejlődésének jelentős szereplője Czobor Mátyás, aki 1918-tól 1936-ig töltötte be a város polgármesteri tisztét. Tevékenységével megteremtette a lehetőséget arra, hogy a falusias kisváros modern megyeszékhellyé váljon: nevéhez egyebek mellett új középületek építése a "virágos Zalaegerszeg" program, az utcák, terek csinosítása a Göcseji Hét megszervezése, a város és Göcsej turisztikai népszerűsítése kötődik. Érdemei ellenére az 1950-es években a kitelepítés jutott osztályrészéül.

2015. június 20., 18:00

Időszaki kiállítások

Látogatható: 2015. május 16. - 2015. június 28.
XVI. Élő Népművészet, Országos Népművészeti Kiállítás

XVI. Élő Népművészet, Országos Népművészeti Kiállítás címmel nyílik tárlat a Göcseji Múzeumban május 16-án.

Látogatható: 2015. május 06. - 2015. június 28.
Múltbéli arcok – Művészi arcrekonstrukciók és régészet

Múltbéli arcok címmel nyílik időszaki kiállítás szerdán Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban. A rendhagyó tárlaton koponyaleletek alapján készült szoborszerű és rajzos arcrekonstrukciókat mutatnak be a hunkortól a középkorig. A rajzokat Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora készítette, a szobrokat pedig Árpás Károly, Skultéty Gyula és Kustár Ágnes öntötte formába.

Következő kiállítás

Látogatható: 2015. július 03. - 2015. augusztus 23.

Állandó kiállítások

Kisfaludi Strobl Zsigmond

Kisfaludi Strobl Zsigmond állandó kiállítása

Korán megmutatkozó tehetsége a húszéves korában megkapott Zala megyei Deák Ferenc-ösztöndíj segítségével bontakozott ki. Az Iparművészeti Iskolában 1904-1907, az Országos Mintarajz Iskolában – a Képzőművészeti Egye­tem elődjén – 1905-1908 között tanult. Műveivel már 1905-től szerepelt kiállításokon, első jelentős sikerét 1912-ben aratta Finálé c. szobrával, melyért Rudics-díjat kapott.

Németh János

Németh János kerámikus állandó tárlata

Nem csupán az utcán botlik lépten-nyomon ismerősökbe, de ismeri a város házait, utcáit, tereit, fáit, és ismeri a települést körülölelő dombokat, az alattuk csörgedező patakokat, a dombhátra felfutó, gyöngyöző bor ígéretét hordozó szőlősorokat, a lengő kalászokkal ékes mezőket, s ugyanúgy a félhomályos, hűvös göcseji erdők titokzatos világát is.

„Központok a Zala mentén”

„Központok a Zala mentén”

2000. október 20-án nyílt meg Zalaegerszegen a „Központok a Zala mentén” című állandó kiállítás...

Alapkoncepciója szerint a kiállítás a mai Zala megye területén, a történeti idők folyamán létezett, illetve létező három regionális központ, a római kori Salla (Zalalövő), a IX. századi illetve Árpád-kori Mosaburg/Zalavár, és az újkori központ, Zalaegerszeg történetét mutatja be.

Múzeumpedagógia

Zalai fazekasság 2013 szeptember 19.

Évek óta nagy sikerrel zajlanak a Göcseji Múzeumban és a Göcseji Falumúzeumban azok a múzeumpedagógiai foglalkozások, amelyek az iskolai kereteken kívüli módon ismerteti meg a gyereket különféle érdekességekkel.

Foglalkozás kereső