Nem volt épp kitaposott az az út, amelyre a Göcseji Múzeum lépett akkor, amikor elhatározta: közösségi adakozásból vásárolja meg a számára felajánlott egykori polgármester, Czobor Mátyás hagyatékát. A gyűjtés hasonló célra (ld. Csány-szobor 1904-1930) nem volt előzmény nélküli, vagy ismeretlen megoldás a városban, az azonban nem túlságosan bevett gyakorlat Magyarországon, hogy egy múzeum is ehhez a megoldáshoz nyúl, ha forrásra van szüksége. Február végén indult az akció, nagyszabású sajtótájékoztató keretében tette közzé szándékát és tiszteletteljes kérését a Göcseji Múzeum: 1 650000 forintos vételi áron kínálták megvételre a fontos tárgyegyüttest az intézménynek, kérjük szépen, adjon, aki teheti.
Az első félmillió „könnyen” jött, a Zalaegerszeg és a Múzeum is 250-250 ezer forinttal indította az akciót.
Az ezt követő hónapokban tulajdonképpen minden megtörtént, ami adakozás kapcsán megtörténhet: voltak mélypontok, amikor úgy tűnt, nem fog összejönni a pénz, és voltak megható pillanatok, amikor bizakodni kezdtünk, talán nem reménytelen az ügy. Az erre a célra nyitott bankszámlán, a kihelyezett adománygyűjtő ládákban, a különböző rendezvények kapcsán, a támogatói felajánlásokból végül június elejére jött össze a szükséges összeg, az utolsó 210000 forintot ugyancsak a város tette a képzeletbeli perselybe, hogy a Múzeumok Éjszakájára a Göcseji Múzeumba kerülhessen a hagyaték: bútorok, porcelánok, és festmények. Az akció során a rendezvények szervezése és a pénz gyűjtése mellett olyannal is szembetaláltuk magunkat, amire nem számítottunk: a sok jó szándék és segítőkész ember mellett negatív hangok is hallatták magukat, ez olykor nem csak bennünket hátráltatott energiáink csapolásával, de egy-egy alkalommal érezhetően az ügy ellen hangolt sokakat, és mi nem tudtuk minden alkalommal mindenkinek egyenként elmagyarázni, hogy miért fontos a közösség egészének és a városnak ez a hagyaték. Hogy miért nincs a múzeumnak erre önálló forrása, és miért nem tesz jót az akciónak, ha közéleti csatározás színterévé válik az ügy. Hogy miért nem ad, aki megtehetné, hogy hol van olyan központi forrás, amiből ez megoldható volna. Mert nem ez volt a fontos, hanem a cél.
De most ünnepelünk, mert lett miért. Elértük a célt, mondhatni, mindenki meghozta a maga áldozatát az ügyben.
Ünnepeljük azokat, akik hittek nekünk és tettek azért, hogy a hagyaték a múzeum tulajdonába kerüljön, aki bármennyi pénzt adott, vagy bármit is tett azért, hogy a célunkhoz közelebb kerüljünk. Köszönjük a ládákba tett 50 forintokat éppúgy, ahogy a számlára utalt összegeket, és köszönjük mindazok munkáját, akik sokat dolgoztak azért, hogy ne az enyészeté legyen ez a tárgyegyüttes.
Köszönjük!