Szemenyey Ferenc

2016. november 21.

Képgaléria

Eszterpusztai út, 1931, olaj, vászon, 32x27 cm
Koraeste hangulat Csíkzsögödön, 1962, olaj, vászon, 58x67 cm
Vízimalom, olaj, vászon, 58x65 cm
Decemberi alkony, 1985, olaj, farost, 60x70 cm

Szemenyey Ferenc festőművész (Dombóvár, 1894. június 1. – Nagykanizsa, 1990. augusztus 12.)

 

Életrajz:

1919
A Pázmány Péter Tudományegyetemen gyógyszerészi diplomát szerzett.

1920
A tanácsköztársaság, majd ezt követően a Baranya Köztársaság bukása után Horvátországba, majd Olaszországba emigrált. Itt szabadiskolákban képezte festői tudását.

1921
Megnősült, Mokrinban.

1934
Szegeden telepedett le.

1945
A világháborúban többször is menekülniük kellett, a háború után rövidebb ideig Budafán, Bázakerettyén, majd Lovásziban lakott.

1949
Nagykanizsára költözött, itt élt haláláig.

1950-1960-as évek

A nagykanizsai városi rajzszakkör vezetője, többször járt a zsennyei művésztelepen, nyaranta balatonberényi műtermében dolgozott.

1968, 1975
Hevesi Sándor érem (Nagykanizsa)

1979
Pro Urbe Dombóvár

1981
Pro Urbe Nagykanizsa

1982
Szocialista Kultúráért

1985
Zala Megye Alkotói Díja

 

Egyéni kiállítások:

1927
Velence (I), Sopra intendenza All' Arte medievale e moderna

1937
Szeged, Iparcsarnok (Taiszer Jánossal)

1940, 1942, 1943
Szeged

1962
Nagykanizsa

1964
Nagykanizsa, Hevesi Sándor Műv. Központ

1967
Nagykanizsa, műteremkiállítás

1971
Nagykanizsa, Thúry György Múzeum

1973
Kaposvár, Palmiro Togliatti Könyvtár

1978
Budapest, Ferencvárosi Pincetárlat

1979
Zalaegerszeg, Kisfaludi Strobl Terem

1980
Nagykanizsa, Hevesi Sándor Művelődási Központ

1986
Szombathely, Derkovits-terem
Dombóvár, Művelődési Központ
Nagykanizsa, Hevesi Sándor Művelődési Központ

 

Művei közgyűjteményekben:

- Móra Ferenc Múzeum, Szeged
- Thúry György Múzeum, Nagykanizsa
- Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg

 

Irodalom:

- Kortárs magyar művészeti lexikon 3, Budapest 2001, 540-541. o.
- Ars Nagykanizsa. Szerk. Horváth Krisztina, Nagykanizsa 2002, 84-89. o.
- Zalai életrajzi kislexikon, II. kiadás, Zalaegerszeg 2005, 255-256. o.