Január 15-én emlékezünk meg Remete Szent Pálról, a Pálos Rend védőszentjéről, bár ünnepe eredetileg a középkor folyamán néhány nappal korábban volt. A legelső ismert liturgikus naptárunkban, a XII. századi Boldvai Misekönyvben még – ahogy évszázadokon át – január 10-én jegyzik. Ezen kívül speciálisan magyar pálos ünnepe lett november 14., testereklyéje Budaszentlőrincre való vitelének emlékezetére. Utóbbi nap mára feledésbe merült, fő ünnepe a tridenti reform során került a mai helyére.
“Sokan sokat töprengenek azon, ki volt az a szerzetes, akinek nyomán benépesült a sivatag...” kezdi Szent Jeromos Remete Szent Pálról szóló írását, ugyanis az ő jóvoltából maradt az utókorra a sivatagi szent életének legendája. Magyar nyelven a Peer-kódex (XVI. század első negyede) tartalmazza a legrészletesebb feldolgozását Jeromos történetének, de megtalálható az Érdy-kódexben (1526 körül) és a Debreceni kódexben (1519) is.
Remete Szent Pál 228 körül született Thébában. Keresztény lévén Decius és Valeriánus császárok üldöztetése elől a pusztába menekült. Hajlékul egy barlangot választott, mellette forrás is csörgedezett és a bejáratnál pálmafa adott hűs árnyékot. Itt élte le hosszú életének hátralevő részét elmélkedésben, imádságban. Élete végén adatott meg neki Remete Szent Antallal való találkozás.
Egyszer Antalnak égi szózat adta tudtára, hogy nem ő az egyetlen és legidősebb remete a környéken. Így szerzett tudomást Pálról, akit meglett kora ellenére sietve meglátogatott. Az együtt töltött rövid idő nagy örömben, imádságban telt. Élelmükről az isteni törődés gondoskodott holló képében, egy teljes cipót hozva nekik eledelül. Pált az egymagában töltött hosszú évtizedek alatt a madár csak napi fél cipóval látta el.
Egyszer csak Pál kijelentette, hogy elérkezett a végórája. Utolsó kívánságaként kérte Antalt, hozza el neki Szent Atanáz köpönyegét, hogy abba csavarva temesse el őt. Antal ugyan hevesen tiltakozott, hogy éppen most nem hagyja el remetetársát, de végül csak útra kelt. Mire Antal visszatért, Pál már halott volt. Antal nagy szomorúságában azt sem tudta, hogyan temesse el a kemény köves pusztában a testet, de akkor két oroszlán jelent meg, amik mancsukkal ásták meg a sírt. Halála évének az utókor 341-et tekinti.
Majd ezer év elteltével Remete Szent Pál lett a magyar alapítású pálos rend patrónusa.
Fontos tudni, hogy Boldog Özsébnek a Pálos Rend hagyomány szerinti alapítójának még fogalma sem lehetett arról, hogy az általa összegyűjtött remetéknek később Pál lesz a védőszentjük, ugyanis e névalak pálos összefüggésben csak a XIV. század első felében bukkan fel először. Özséb idejében „keresztúri remete barátok” (Fratres Sanctæ Crucis de eremo), „ágostonos barátok” volt a nevük. Hogy pontosan mikor születik meg a „Remete Szent Pál Rendje” név, nehéz megmondani, mert bár 1304-ből és 1309-ben már felbukkan, ezek az oklevelek csak többszörös átiratban maradtak ránk, így nem dönthető el, az eredetiben is jelen volt Remete Szent Pál neve, vagy csak a későbbi másolók betoldásai. 1322-ben, XXII. János pápa szeptember 27-én kelt oklevelében már hitelesen olvashatjuk.
A sivatagi szent földi története a halálával még nem ért véget. Mumifikálódott testét Mánuel bizánci császár 1169-ben exhumáltatta és Konstantinápolyba vitette. Innen 1241-ben Velencébe került. Nagy Lajos király, a pálosok buzgó pártfogója 1381-ben Magyarországra hozta. Nyughelye a budaszentlőrinci pálos főkolostor egyik kápolnája lett. A szent feje ekkor még nem volt együtt a testtel, külön úton Prágába került.
Az ereklyét őrző kolostor hamarosan zarándokhellyé vált, mert nagy számmal történtek csodálatos gyógyulások Remete Szent Pál égi közbenjárására. A fejereklyét 1522-ben II. Lajos király szerezte meg Prágából, ekkor egyesülhetett a két rész Budaszentlőrincen. A hívők nem sokáig örülhettek a teljes testnek, mert a törökök elől a trencséni várba menekítették, és amikor a vár leégett, az ereklye is odalett. Vagy mégsem? Némely forrás szerint még Szapolyai János idejében Alamizsnás Szent János és Szent László ereklyéjével együtt Máriavölgyre, majd a bécsújhelyi pálos kolostorba került. Borkovich Márton pálos generális perjel a saját szemével látta és írásban beszámolt róla.
De hogy a testereklye története még bizonytalanabb legyen, fontos tudni, hogy a Remete Szent Pál barlangjánál épült, a mai napig is működő kolostor (Deir Anba Bula) kopt szerzetesei bizton állítják, hogy szentjük sírja, melyet az odalátogató zarándokok is megnézhetnek, a mai napig háborítatlan, a test ott nyugszik békében...
IRODALOM
- Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, Szent István Társulat, Budapest 1977.
- Diós István: A szentek élete, Szent István Társulat, Budapest 2009.
- Dr. Diós István – dr. Viczián János (szerk.): Magyar katolikus lexikon, Szent István Társulat, Budapest 1993.
- Hervay F. Levente O.Cist.: A Pálos Rend eredete, in Decus Solitudinis – Pálos évszázadok, Szent István Társulat, Budapest 2007
- Kelényi B. Ottó: A szentlőrinci kolostor történetének első irodalmi forrása, in Tanulmányok Budapest múltjából IV., Budapest 1936.
- Knapp Éva: Remete Szent Pál csodái, in „Mert ezt Isten hagyta”, Tanulmányok a népi vallásosság köréből, Magvető 1986.
- Knauz Nándor: Kortan, Akadémia Könyvkiadó-hivatala, Budapest 1876.
- Szent Jeromos: “Nehéz az emberi léleknek nem szeretni”, Helikon, 1991.
