A Göcseji Múzeum az újév elején értékes ajándékot kapott a kis Zala megyei faluban, Szentliszlón élő Antal Zoltánné Harmadás Erzsébettől (1920).
A szépkorú naiv festő egy nyolcrészes, harminc éve készült, saját gyermekkorának egy szomorú, egész életére kiható történetét feldolgozó pasztell-sorozatot adományozott a múzeumnak. A művészetileg teljesen képzetlen, de őstehetséggel megáldott alkotó képein a nyolcvan esztendő előtti falusi környezet hallatlan, gyermeki bájjal és átéléssel elevenedik meg. Az anatómia, a perspektíva vagy a fényhatások törvényszerűségeinek precíz ismeretét és alkalmazását az ösztönös kifejezőerő pótolja. Az a megfoghatatlan, ámde csalhatatlan, belülről fakadó látás- és komponálásmód, ami eltér a köznapi képkultúrán pallérozódott átlagember felfogásától. Harmadás Erzsébet szinte teljesen ismeretlen alkotó, aki elsősorban a maga gyönyörűségére, belső késztetését követve kezdte gondolatait és emlékeit képbe fogalmazni. Képeit látva hozzátehetjük: jól tette.
