Molnár C. Pál magyar festő és grafikus kiállítása nyílik 2013. december 11-én a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében. A kiállítás 2014. január 24-ig látogatható.
Műveiben a mediterrán hangulat a neoklasszicista nyugalommal párosul, így oldódik fel nála a nyugtalanság, a mozgalmasság az elmélyülésben, végső soron a transzcendenciában, így lesz kiváló egyházi és díszítő festő.
Művészete leginkább a klasszikus hagyományokat tisztelte, de korának irányzatai sem hagyták hidegen, beleépítette azokat az ő egyéni művészetébe, tudott élni a szecesszió, a szimbolizmus, a szürrealizmus és a nagybányai iskola hagyományaival, művészetét mind a mai napig tisztelik, szeretik és értik. Olyan művész volt, kinek nem kellett "külön" alkalmazkodni a megbízók ízléséhez, lényéből fakadt, hogy utat talált és talál ma is művészete a kö-zönséghez. Nemcsak itthon, Európában is nagy sikerei voltak. Igen termékeny alkotó volt, haláláig festett, a festés, a rajzolás volt életerejének fenntartója.
A Göcseji Múzeum büszkén invitálja a nagyérdeműt ennek az igazán nagyszerű kiállítás megtekintésére méltó hangulatot teremtve az advent ünnepek idején.
A kiállítás megnyitója 2013.december 11-e, 16.30. Köszöntőt mond Balaicz Zoltán Zalaegerszeg MJV alpolgármestere, a kiállítást megnyitja Ocsovai Grácián OFM plébános.
MOLNÁR C. PÁL 1894. április 28-án, Battonyán született.
Édesanyja, Jeanne Contat Svájc francia részéről jött Magyarországra nevelőnőnek. A László birtok gazdatisztjéhez, Molnár Józsefhez ment feleségül, és végleg Magyarországon maradt.
Hét gyermekük közül az első, Pál, a földesúr jóvoltából Aradra került iskolába. A műszaki érdeklődésű kisfiút egy megnyert országos rajzpályázat terelte végleg a művészpálya felé.
Budapesten felvették a Mintarajziskolába. Házi tanítóskodással kereste meg a megélhetését. 1919-21-ben Svájcba került, Genfben és Lausanne-ban volt élete első három kiállítása.
Megvalósult élete álma, Svájcból Párizsba utazhatott, ahol egy Louvre-beli Tizián kép másolásával bízta meg egy svájci hölgy cserébe a párizsi tartózkodást finanszírozva. A Louvre-beli nagy és kis mesterek műveinek másolását tekintette igazi iskolájának.
Párizsból hazakerülve kezdett Budapesten kiállítani, először a Belvedere szalonban. Ekkor kapta művésznevét, édesanyja nevéből a C. betű tette érdekesebbé a Molnár Pál nevet.
A három napilapot jelentő EST lapok illusztrátoraként vált ismertté ez a szignó. Éveken át naponta küldte – még külföldről is – lendületes tusrajzait a pesti élet mindennapjairól.
1928 és 31 között Rómába került ösztöndíjasként. Aba-Novák, Pátzay és Szőnyi mellett első lakója volt a Római Magyar Akadémiának. Boldog alkotó éveket éltek itt az ösztöndíjas fiatalok, egy életre magukba szívták Itália művészi levegőjét.
Ekkor kezdett MCP szürrealista stílusban festeni, ez az egyetlen stílus, amely végigkísérte életét, a magáénak érezte: „Voltaképp minden művészet többé-kevésbé szürreális. Más a köznapi élet realitása és más a művészet valóság feletti valósága.”
A római évek után sorozatosan kapott nagy egyházi megrendeléseket. Kőszegtől, Budapesten át Battonyáig országszerte sok templomban láthatók csodálatos szárnyas oltárképei. Szokatlanul merész és közvetlen stílusban nyúlt a szentek ábrázolásához, emberközelbe hozta őket.
Az istenes művek alkotásaiba menekült a külső világban tapasztalható borzalmak elől. Műtermi magányba vonult, kísérletezett, alkotott és fogadta a rajongókat, akik meglátogatták.
Élete végéig játszott; stílusokat, témát váltott, könnyedén és sokat festett, páratlanul sokszínű és gazdag életművet hagyott maga után.
1981. július 11-én halt meg. Néhány héttel korábban tette le az ecsetet, 87 éves korában.
Életműve az egykori műteremben berendezett családi múzeumban látogatható.
Festői hitvallása: „Boldog ember vagyok, mert egész életemben azt csinálhattam, amit legjobban szeretek, végigjátszottam az életemet.” Máskor így fogalmazott: „A szépség a boldogság kiapadhatatlan forrása azok számára, akik felfedezik hollétét. Mindenütt elrejtőzik.” – Kikelet
