A Zalaegerszeg-Botfai városrész (korábban Botfa önálló község volt) déli határán, a Válicka patak völgyében, a patak keleti partja mellett található vármaradványt az 1970-es években lokalizálta először Vándor László.
A Várberkinek nevezett, legelőként hasznosított területen – amely valamikor vízjárta, mocsaras terület volt – mintegy 25 méter átmérőjű, a környezetéből mintegy 1 méterrel kiemelkedő területet 8-10 méter árok övezte, melynek külső peremén sánc futott körbe. Ennek magassága nagyjából az árkon belüli területtel egyezett meg. A patak felöli oldalon a sánc megszakadt, itt lehetett összekötve a vízfolyással az erősséget övező árok. A gyeppel fedett területen leleteket nem lehetett gyűjteni, a fű között csupán néhány kisebb téglatöredék volt található.
Az 1980-as években végzett mederrendezés során a kitermelt föld egy részét erre a területre terítették, s ezzel az enyhe kiemelkedés szinte láthatatlanná vált. A területen azonban az utóbbi években a műholdfelvételeken és a légifotókon újra megjelent a vár körvonala. Valószínűleg a régi árokban megülepedett a rátöltött föld, így a vár újra láthatóvá vált. 2012-ben Vándor László újra járt a helyszínen, elvégezte a beazonosítást és GPS-es bemérés is történt.
A vár méretei és elhelyezkedése alapján is a Zalában található Árpád-kori kisvárakkal mutat rokonságot (ld. Vándor László: A várépítészet kezdetei Zala megyében. Castrum Bene 1, 1989), mely az egykori csatári benedekrendi kolostortól mintegy egy kilométerre északra helyezkedik el, a két hely egymástól látótávolságban van. A csatári kolostor 1138 körüli alapítója, egyben Csatár és Bot fa(lva) birtokosa a Gutkeled nembeli Márton comes volt.
A Gutkeledek a 11. század közepén vándoroltak be bajor földről Magyarországra és alig egy évszázad múlva a család birtokainak nagysága és politikai súlya miatt az ország legelőkelőbb nemzetségei közé tartozott. A nemzetség területi súlypontja a 13. század közepéig a Dunántúl volt, ezután a központ a Tiszántúlra helyeződött át. A nemzetségből származó családok (Csatáriak, Butykaiak) a 15. század második feléig birtokosok voltak a térségben.
A Gutkeledek dunántúli szerepe és annak jelentősége mindeddig csak a csatári kolostorban használt úgynevezett „Admonti Biblia” néven szerepelt a tudományos köztudatban. Míg elsősorban a magyar történelemben jelentős szerepet játszó Báthoríak és a Várdaiaik révén ezen családok és birtokközpontjaik kései története jól ismert, addig a korai Gutkeled központokról szinte semmit nem tudunk.
Kutatásunk tárgya a jeles nemzetség egyetlen biztosan azonosított vára lett volna a Nyugat-Dunántúlon. A korai birtokközpontjukon épített erődítményük feltárása egyrészről a Gutkeled nemzetség dunántúli birtoklástörténete és központjaik megismerése szempontjából bírt volna nagy jelentőséggel, másrészről közelebb vihette volna a kutatást az Árpád-kori kisvárak építési idejének – máig vitatott, a 11. és a 13. század közötti időszak – pontosabb meghatározásához.
Az ásatás próbaásatás jellegű volt, fel kívántuk mérni a lelőhely állapotát és jellegét, esetleges korábbi pusztítás mértékét, ezért több kutatóárokkal és szelvénnyel is átvágtuk a kör alakú vár belső részét. A munkálatokat négy napig folytattuk, majd sajnálattal vettük tudomásul, hogy a terület régészetileg negatív. Az eredetileg tervezett egymásra merőleges két kutatóárkok mellé három kisebb szelvényt is kijelöltünk, de azok kiásásakor sem találtunk régészetileg érintett rétegeket.
Az ásatás negyedik napján teljesen bizonyossá vált, hogy az egykor a területen álló vár helyét a 80-as években végzett patakmeder tisztítás során elplanírozták. A területen semmilyen lelet (eltekintve néhány téglatöredéktől) sem emlékeztetett a várra, kivéve a légifotókon és műholdfelvételeken lévő kerek foltot. A próbafeltárás a vár maradványinak teljes pusztulását bizonyította, ezért az ötödik napon az árkok geodéziai bemérését követően kézi erő alkalmazásával visszatemettük a megnyitott szelvényeket. A gyeptéglák visszahelyezésére nem került sor, azok ugyanis a perzselő nyári napsütésben teljesen kiszáradtak.
A Nemzeti Kulturális Alap számára jeleztük, hogy kutatásunk szakmailag negatív eredményt hozott.
Munkatárs: Orha Zoltán (Göcseji Múzeum)
Zalaegerszeg, 2013. október 17.
Dr. Vándor László
ásatásvezető régész