Másfél év kalandozás | Göcseji Múzeum

Másfél év kalandozás

A Göcseji Múzeum EFOP 3.3.2-16-2016-00011 „Kalandozások a múltba” című projektje január 31-én zárul. Az intézmény 2018-ban nyert 30 millió forintos támogatást diákoknak szóló szakkörök és témanapok szervezésére. Másfél éven át óvodások, általános- és középiskolások élménydús kirándulások és foglalkozások közül válogathattak, s egészíthették ki ismeretüket számos területen. Tizennyolc hónap alatt több mint 3749 gyermek vett részt a foglalkozások valamelyikén. 

Kaján Imre múzeumigazgató elmondta: az intézmény a pályázat segítségével szintet tudott lépni a múzeumpedagógiai foglalkozások terén. A programban tizenkét oktatási intézmény (óvodák és iskolák) vett részt Zala megyéből. A 65 közös kirándulás során pedig 20.600 kilométert tettek meg 2018 augusztusa óta. Mindez nem valósulhatott volna meg a kitűnő együttmunkálkodás, a szervezettség és a profizmus nélkül.

Kajári Attila,  a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója, aki végig kísérte a projekt egészét, további együttműködést remél az iskolák és a múzeum között. Volt már korábban közös közönségszervezési program a Seuso-vándorkiállítás esetében, akkor is személy szerint nagyon kellemes tapasztalatai voltak. Szerinte mindkét projekt esetében az igazi nyertesek a gyerekek voltak, hiszen a foglakozásokon átélt élményeiket, az ott megszerzett tudásukat a későbbiekben kamatoztatni tudják.

Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke szerint a projekt jó példa volt arra, hogy izgalmas szemléltető és gyakorlati eszközökkel miként lehet fontos ismereteket átadni a gyerekek számára. Az intellektuális kapcsolat mellett pedig igazán fontos, hogy érzelmileg is megérintse a diákokat a közös történelmi múltunk.

A „Kalandozások a múltba” projekt részleteit Kissné Kovács Ágnes múzeumpedagógus és projektmenedzser ismertette. A programon belül 15-féle témanapot, 3-féle szakkört és 65 kirándulást tartottak, összesen 162 foglalkozáson vettek részt a gyerekek. A partnerekre mindjárt a projekt kezdetén rátaláltak a múzeumi munkatársak, akikkel ezt az álmot meg lehetett valósítani, köszönet érte minden résztvevőnek. Mindez mutatja, hogy nem csupán a gyerekeknek volt másfél éven át igazi kaland a projekt, de az óvodai és iskolai pedagógusoknak, valamint a szervező múzeumpedagógusoknak is.