Schadl János festőművész (Keszthely, 1892 – Tata-tóváros, 1944)
Életrajz:
Apja, id. Schadl János herceg Festetics Tasziló uradalmi építésze és a Georgikon gazdasági akadémia tanára volt. Alap- és középfokú szülővárosában végezte, majd apja kívánságának megfelelően az itteni gazdasági akadémiára is beiratkozott, azonban e számára idegen területet két évvel később végleg elhagyta. Tehetsége művészi pályára ösztönözte, ezen belül eleinte muzikális hajlamai bontakoztak ki. Hosszú évekig folytatott zenei tanulmányai végén Bécsbe utazott, ahol Emil Sauernek (1862-1942), a neves zeneszerzőnek és komponistának, Liszt egykori tanítványának növendéke lett.
1915/1916-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly volt a mestere, de a tanév végén elhagyta a Főiskolát. A progresszív művészekkel, Kassák körével keresett kapcsolatot, s hamarosan őt is ott találjuk a MA körül csoportosuló festők között. Remek rajzkészsége, elementáris tehetsége lehetővé tette számára, hogy festészeti stúdiumainak tulajdonképpen rendkívüli rövidsége dacára gyakorlatilag már kész művészként lépjen fel. Képei ekkortájt expresszívekké váltak, formái mind erőteljesebbek, majd a kubizmus hatására tömbszerűek lettek, s egy idő után – nagyjából 1920 körül – több alkalommal síkokra kezdte bontani őket. Más alkotásain a konstruktívan feszes szerkezet hullámozni kezdett, s így szinte nem bírta magában tartani a benne feszülő energiákat, melyeknek kivetítéséhez a formán és a kompozíción túl Schadl a mozgás-érzetet is felhasználta.
1918-ban egyéni tárlata nyílt a MA kiállítóhelyiségében, és részt vett a MA III. kiállításán is, együtt többek között Kmettyvel, Nemes Lampérthhal, Mattis Teutsch-csal, Bortnyikkal, Uitzzal és Pátzayval. 1919 után eltávolodott a nagyrészt emigrációba vonult aktivistáktól. Festészetében mind intenzívebbé vált a transzcendenciára való hajlam, a spirituális kötődés. Az expresszív szókimondást a szimbolista talányossággal kezdte felváltani, a konkrét képi látvány mögé további, kódolt tartalmi rétegeket rejtett. Az aktivisták helyett Bernáthoz és Egryhez közeledett, mind nagyobb súlyt helyezett a misztikus, a világot éltető fény ábrázolására, új elemként nyúlt a vallásos tematikához. Művészetének fénykora az 1920-as évekre esett. 1927-ben a budapesti Mentor könyvesboltban, 1932-ben a párizsi Salon Parc Monceau-ban rendezett kiállítást műveiből.
A húszas évek közepétől Tatán élt, ahol elsősorban zenetanárként tevékenykedett, festészettel csupán a szabadidejét töltötte ki. Képei lassan megszelídültek, elvesztették belső feszültségüket, a titokzatos belső tartalmakat Schadl egyre teljesebb mértékben feloldotta a pillanatnyi látvány harmóniájában.
Irodalom:
- Szabó Júlia: Schadl János (1892-1944). Művészet 1966/3. 26-28.
- Schadl János 1892-1944. Kiáll. kat. Budapest Galéria 2002. Szerk. Kiss Ferenc, bev. Majoros Valéria (a képek többségének forrása)
- Kostyál László: A spiritualizmus Schadl János festészetében. Pannon Tükör 2009/6, 77-82.
- Kövesdi Mónika: Egy avantgarde művész Tata-Tóvároson: Schadl János (1892-1944). Kuny Domokos Múzeum közleményei 19. (2014), 163-172.