Nagyhét csütörtökjétől húsvét vasárnapjáig a kereszténység évről évre felidézi a Fiúisten megváltó önfeláldozásának misztériumát. Krisztus szeplőtelen bárányként önmagát adta a bűnös emberek váltságaként, előbb jelképesen, az eucharisztiában (úrvacsora, nagycsütörtök), majd valóságosan, mindenkitől elhagyatva, a Golgota keresztjén (nagypéntek). Minden addigi várakozást kioltani látszó halálának reménytelen sötétségét húsvét hajnalán a feltámadás örömhírének ragyogása oszlatta el.
A keresztény Európa művészeinek kétezer éve az egyik legfontosabb törekvése e misztériumnak a hirdetése. A Jézus kínszenvedéseinek állomásait felelevenítő passió-sorozat hagyományosan a halott test keresztfáról történő levételével zárul. A húsvéti diadalmas resurrectio (feltámadás) másik tematikát képez, azonban a kortárs művészet sok esetben kevésbé ragaszkodik már a tradícióhoz.
A közelmúltban Munkácsy-díjat kapott zalaegerszegi festőművész, Budaházi Tibor húsz éve készített Ómagyar Mária-siralom című pompás sorozatát az egyik legkorábbi nyelvemlékünk ihlette. A Göcseji Múzeumban őrzött 14 lap a kortárs keresztény művészet igazi gyöngyszeme.
Sajátos logikával, a keresztfa sötétségétől visszatekintve, a Szűzanya szemszögéből idézi fel a passiótörténetet, amely a profetikus módon, kereszt alakú kosárban fekvő kis Jézus alakjával indulóan jeleníti meg a nagyheti eseménysort. Utolsó lapja az elsőre, a sötétség ölelte nagypénteki keresztre reflektálva keretezi a sorozatot: ezen az aranyló fényben ragyogó, a feltámadás hallelújáját hirdető kereszt tűnik fel.
Az alfa és az omega, a kezdet és a vég egyaránt a kereszt. Az első kereszt fekete alapon jelenik meg. A szégyenfa ez, a halál fája, az ember legnagyobb tragédiájáé. Az elutasított Megváltó kínszenvedésének helye, ahol az ember szellemi éjszakájába bevilágító fényt elnyelte a sötétség. Ez a világ különböző pontjain mindmáig újra és újra megácsolt kereszt az ember örök szégyene. A másik keresztet övező isteni fény hajnali napsugárként világítja be a földi sötétséget, s lényegíti át a keresztet a krisztusi diadal fájává. Ez a kereszt összeköti az eget a földdel. Aki ezen szenvedett, és arról biztosította övéit: „ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket”, feltámadott, aminek révén ígéretére pecsét került. A művész kihangsúlyozza, hogy a nagypénteki „elvégeztetett!” felkiáltásnak szükségszerűen a húsvéti allelujában kell végződnie, hisz a megváltás műve így vált teljessé.
E sorozaton Budaházi tudatosan redukált színvilággal: feketével, fehérrel és okkerrel dolgozott. Ez lehetővé tette számára az egyértelmű szellemi polaritás kifejezését, a jó és a rossz, a világosság és a sötétség, a fény és az árnyék erős kontrasztokkal való elkülönítését.
A lapokból áradó, katartikusan expresszív hatásnak azonban csupán egyik forrása a színhasználat. A másik a szinte konstruktívan szigorú komponálásmód, amit több esetben még a háttér rácsszerű mustrájával is hangsúlyoz. E kompozíciós szigorhoz erőteljes formai redukció, a tartalmi mélységre utaló kalligrafikus háttér és a folthatásnak a képi építkezés alapjául történő felhasználása járul.
A művész a hagyományos tartalomhoz alapvetően hagyományos eszköztárat és formakincset használt fel, ezen belül különböző korok és kultúrkörök keresztény hagyományaiból merített. Ugyanakkor sikerült megtalálnia a kortárs művészet eszköztárából a hagyományos tartalom kifejezőerejének fokozására legalkalmasabb megoldásokat, melyeknek révén sorozatát ízig-vérig mai alkotásnak érezzük.
