Kedvelem a csengettyűk formáját. Szememmel követem a sziluettjüket és csak mosolygok. Lehet az óriási méretű templomtorony harangja, üléstermekben lévő csendre intő kellék, a Jézuska érkezését jelző karácsonyi csengettyű, a hotel recepciós pultján pihenő míves csengő, a plüssfigura nyakában hetykén fityegő dísz. Mindegyik kedves emlékeket hoz felszínre: az ember évek elteltével is óhatatlanul felidézi a tárgy pontos formáját és hangját.
Néhány évvel ezelőtt én is vásároltam egy ötvösmestertől egy angyalkával díszített ezüstcsengőt, amit minden esztendőben kizárólag karácsony előtt veszek elő a díszdobozából, és már a kislányomnak is meghagytam, legyen ez egy családi örökség. Jelezze majd az ő gyerekinek is ez a csengőszó a Jézuska érkezését, s ezt hagyja majd örökül rájuk is! Fontosnak érzem, hogy bizonyos tárgyak generációról generációra új családtaghoz kerüljenek, ahogy én is megőrzöm azokat a szépségeket, amit a nagyszüleim hagytak rám.
De igazán komoly értékőrzést a Göcseji Múzeum végez, aminek történeti tárgyi gyűjteményében már több mint hétezer tárgy található. A múzeum raktárában szerényen megbújik egy ezüstből készített asztali csengő, aminek a rovátkolt díszítésű fogantyúja karika alakú. Gömb formájú nyakkal illeszkedik a palásthoz, oldalán gravírozott folyóírás olvasható:
„Zalamegye közönségének,
Mgs Grf Szápáry Géza főispánsága alatt,
tisztelete jeléül
Blau Pál t. m. esküdt
1869k évben”
A csengőt nagy valószínűséggel a Zala vármegyei közgyűléseken használták. Akkoriban a Kvártélyház épületében döntöttek a nagy kérdésekről, és nemcsak ülésteremként és irodaépületként szolgált a ház, hanem itt volt a szálláshelye a fő- és alispánnak, valamit családjaiknak is. Az épület előtt pedig számos közéleti esemény zajlott.
Az akkori főispán, Gróf Szapáry Géza nemesi család sarja, honvéd tábornok volt az 1848-49-es szabadságharc idején. A fegyverletétel után fogságba került, de sikerült kiszabadulnia és külföldre menekülnie. Hazatérése után 1861-ben országgyűlési képviselő lett, majd 1867-ben Zala vármegye főispánjává választották, innen Fiumébe szólította a sors, ahol kormányzó lett. Az ezüst csengettyűt tehát zalai tartózkodása elején kapta ajándékba Blau Pál, a nagykanizsai Blau M. Fiai cognac-gyár tulajdonosától.
Nagykanizsán e név ismerősebben cseng, a Thúry György Múzeum történésze számos tanulmányában megemlíti a Blau család tevékenységét és a városban betöltött meghatározó szerepét. A neves konyakgyár elődjét 1835-ben Blau Mózes alapította, majd a pálinkafőzde rum- és likőrgyártással bővült. Magyarországon elsőként Blau Pál vállalkozása állított elő francia módszerű lepárlással konyakot. Termékeiket palackokban és hordókban kínálták eladásra. A választék széles volt: konyak, rum, likőr, szilvórium, barack-, törköly-, „seprü és busfenyő- (boróka) pálinka” mellett sósborszeszt is gyártottak.
A csengőnek tekintélyt parancsoló, öblös, mégis tiszta hangja van. Ha a múzeumi folyosón megkongatjuk a 13,5 cm nagyságú, legszélesebb részén 9 cm átmérőjű harangocskát, mindenki felkapja a fejét. Hangja egy pillanatra megidézi a múltat. Ön is meghallgatná?
Felhasznált irodalom:
- Megyeri Anna: Utcák, terek, emberek
- Kunics Zsuzsanna: 38 neves kanizsai férfi portréja
