Három éve egy kisfiú, augusztus óta pedig egy kislány unoka aranyozza be családunk napjait. Csodálatos látni testi, szellemi fejlődésüket, érezni szeretetüket, látni mosolyukat. Általuk egy eddig ismeretlen, semmihez sem hasonlítható érzéssel, a nagyszülői szeretettel lettünk gazdagabbak. Hetek óta az jár a fejemben, mit hozzon a Jézuska a két kis manócskának, milyen ajándék tudná legjobban kifejezni végtelen szeretetünket. Persze, mi is tudjuk a leckét, hogy nem tárgyakkal kell kifejezni érzéseinket, hanem sok együtt töltött idővel, meséléssel, közös hancúrozással. De azoknak, akik nem egy fedél alatt, hanem többszáz km-re élnek egymástól, ez nem túl sűrűn adatik meg, így bizony maradnak a játékok, kisautók, könyvek.
Bizonyára ez a nagyszülői szeretet motiválta Zalaegerszeg egykori polgármesterét, Czobor Mátyást is, amikor rajongva szeretett egyetlen unokájának, a nyolcéves Czobor Lacikának 1935-ben elkészíttette portréját a kor jeles szobrászművészével, Vörös Jánossal. A mellszobrot Blaha Lujza téri otthonuk szalonjában állította fel. Még fényképet is készíttetett az alkotásról és kis modelljéről.
Ifjabb Czobor László a polgármester idősebbik fiának gyermeke volt, 1927-ben látta meg a napvilágot. Akárcsak manapság, születésétől kezdve számtalan fotó készült róla, amit a szerető nagyszülők gondosan fotóalbumba rendeztek. E fotográfiák alapján nyomon követhetjük Lacika fejlődését, láthatjuk babakocsiban, totyogóként, kedvenc játékaival, szüleivel, nagyszüleivel, aztán jelmezben az első ünnepi fellépésein a városi elit gyermekeivel, amelyekről a helyi sajtó is rendszeresen beszámolt.
1935-ben családja magyaros viseletet készíttetett a kisfiúnak, fehér színű, zsinórozott, árpádkának nevezett kisdolmányt, darutollas kalpaggal, amelyhez rövidnadrág, alá harisnyanadrág, fekete, masnira kötött selyemsál és fehér kesztyű dukált. Ebben az öltözetben örökítette meg a nyolcéves Lacikát Serényi Árpád, a jeles fotográfus, s valószínűleg e fotóportré alapján készült a kisfiú szobra is. A díszes ruházatot nem véletlenül varratták éppen ekkor, hiszen 1935-ben ünnepelte Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának ötvenedik évfordulóját, ekkor rendezték meg az első Göcseji Hetet. A polgármester unokája is részese lett az eseményeknek, alkalmi ruhájában reprezentált nagyapja mellett. A fotográfiák tanúsága szerint ott állt a revíziós torony avatásán Herczeg Ferenc közvetlen közelében, és az országzászlónál rendezett ünnepélyen is fegyelmezetten, vigyázz állásban hallgatta Szelőczey Kovách Aladárné teátrális szavalatát.
Lacika elvégezte az elemi iskolát. Bizonyára jó tanuló lehetett, mert felvételt nyert a Magyar Királyi Állami Deák Ferenc Reálgimnáziumba. Ott azonban nem tartozott az eminensek közé, különösen nehezen birkózott a latin és német nyelvvel, de a mennyiségtan is erősen próbára tette. Utolsó fotója szerint időközben jóképű fiatalemberré serdült. Sajnos, további sorsa tragikusan alakult, melynek körülményeit pontosan nem ismerjük. 18 évesen leventeként vagy behívott katonaként vett részt a II. világháború utolsó hadműveleteiben. Németország területén, Marburg városa közelében érte a halál.
Az idős Czoborék számára csak Lacika szobra maradt, amit egy újabb tragédia idején, 1953-as kitelepítésükkor bíztak a Botfy utcai Háry családra. Ők őrizték meg számunkra a nagyszülői szeretet e kedves példáját.