Hogy miért választ valaki szocialista brigádnaplót? Hogyan lehet ez egy kedvenc tárgy?
Kinézetre is egy szürke jellegtelen tárgy, ráadásul irat. Csúnya műbőr kötéssel, aminek még az illata is a szocializmus évtizedeit juttatja eszünkbe.
A korszak iránt érdeklődőknek viszont egy igazi kincs. Sokan emlékeznek még ezekre a brigádnaplókra. Akik gyárakban, üzemekben dolgoztak, nekik ismerősen cseng a brigád kifejezés. Vannak, akiknek viszont csak Hofi paródiáiból ismert ez a szó.
A brigádok az ötvenes évek sztahanovista mozgalmainak szelídített formái a Kádár-korszakban. Ideológiai rokonságuk tagadhatatlan a munkaversenyekkel, de már konszolidáltabb formában, főként a közösségi élet szépségeit kiemelve, a magányos hősökkel szemben. A brigádmozgalomban a dolgozó csoport teljesítménye, a közösen elvégzett munka került előtérbe.
Hogy mi minden derül ki ebből a szürke kis könyvből?
A ma már megmosolyogtató tartalom és külalak fontos forrásértékkel bír. A brigádvezető, aki sokszor 20-50 főt is a csoportjában tudhatott, a brigád minden munkán kívüli programjáról beszámolt. Az együtt töltött idő alatt kulturális feladatokat vállaltak, pl. színház vagy múzeumlátogatásokat, segítették a helyi iskolásokat, óvodásokat, meglátogatták a nyugdíjba vonult kollégákat, társadalmi munkát végeztek. Ezeket dokumentálni is kellett, amiket ilyen naplókban vezettek. A kézzel írt szöveg mellé csatolták az eredeti tárgyakat is pl. mozijegyeket vagy fényképeket. A fotók és vonatjegyek mögött emberek, sorsok, életek bontakoznak ki. Hogyan élt a szocializmus idején egy gyári munkás, hogyan próbálták túlélni a mindennapokat, milyen kulturális eseményeken vettek részt, milyen filmeket néztek a moziban, hogyan öltözködtek.
Miért fontos ez nekem?
Ez a bizonyos napló a zalaegerszegi Ruhagyár József Attila Szocialista Brigádjának a naplója, akik 1978-ban a Magyar Köztársaság Állami Díjában részesültek. Ezt a díjat a kimagasló eredményeket elért személyek vagy kollektívák kaphatták meg. A díjat a brigád tizennégy tagja (13 varrónő és egy szabó) kapta meg, „a szocialista munkaversenyben és az új termelési rendszerben elért kiemelkedő eredményeiért”. Ezek a munkások ruhákat szabtak, varrtak, termékeket helyeztek a futószalagra a korszak legeredményesebb és legkorszerűbb gyárában.
A Ruhagyár igazán közel áll szívemhez. Nagyon érdekes a gyár sikertörténete. Egy iparral alig foglalkozó városba telepítették a korszak legmodernebb textilgyárát, amit szinte a semmiből építettek fel. De ennél is érdekesebb a gyárban dolgozók története. Elsősorban a több száz nőé, akik ekkor kerültek be a munka világába. Hogyan tudtak egyszerre helytállni a szalag mellett, a családban és a megváltozott elvárások közepette a társadalomban? Például egy ilyen brigádban, ahol a munkaidő letelte után is tevékenyen részt kellett venni a közösség életében.
Ma már sokszor megmosolyogtató (viccesen ható) a beragaszgatott papírfecnik, képeslapok, a felnőtt gyöngybetűkkel írt szövegek ideológiával átitatott sokasága. De talán receptet is kapunk! Kell a közösség, kellene a közös élmények, kirándulások, ünnepek, vagy csak egy húzós munkanap utáni beszélgetések. Talán, ha lesöpörjük az ideológia pókhálóját a bejegyzésekről, van mit tanulnunk az elmúlt korszak asszonyaitól, közösségépítő vállalásukról!