Megnyílt a Kisfaludi-kiállítás Veszprémben | Göcseji Múzeum

Megnyílt a Kisfaludi-kiállítás Veszprémben

Ünnepélyes keretek között - a Fabűvölő Kvartett hangulatos előadásával és Dr. Perémi Ágota múzeumigazgató köszöntőjével - megnyílt Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeumban a Kisfaludi-kiállítás. A Göcseji Múzeumban 1976-tól láthatták az érdeklődők a Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész alkotásaiból létrehozott állandó tárlatot, amelyet tavaly a Seuso-kincsek vándorkiállítás és az intézményi felújítás miatt bontottunk le.

A szobrok és kisplasztikák egy része most Veszprémbe költözött, s "A klasszikus szépség mestere" című kiállításon az ottani közönség is megismerheti Kisfaludi munkásságát. Ahogy Perlakiné Scharf Claudia, a veszprémi önkormányzat kulturális csoportvezetője elmondta, a múzeumi gyűjtemények cseréje egy nagyszerű és támogatandó ötlet, hiszen a műveket a múzeumi szakemberek házhoz hozzák, s egyfajta változatosságot is jelent városuk művészeti életében. Ezt a gesztust viszonozzák majd a jövőben, a Göcseji Múzeum felújítása után lehetőség lesz majd a Balaton festőjének, Egry József műveinek Zalaegerszegen való bemutatására.

Velkey Péter, Zalaegerszeg humánigazgatási osztályának vezetője invitálta a veszprémi közönséget városunkba, hiszen mi abban az irigyelt helyzetben vagyunk, hogy Kisfaludi alkotásai mint köztéri szobrok az életünk részeseivé váltak. Gondoljunk a református templom előtt lévő A kis makrancos és a vizslaparki Liliom című szobrokra! A városlakók meg-megállnak az alkotások előtt, a klasszikus szépség megidézőjének páratlan szobrai előtt. 

A szakmai ajánlást Dr. Kostyál László művészettörténész mondta a kiállításmegnyitón, aki külön köszöntötte a rendezvényen a mester unokáját, Dr. Visy Máriát. Kostyál László ismertette a művész munkásságát, felhívta a figyelmet néhány páratlan művére és kitért a politikai szerepvállalás kerülésére is. Barátság fűzte az ír G. B. Shaw drámaíróhoz, akinek a műveit a mai napig szinte a legtöbbször játsszák az angol színházakban. A róla készített büszt is látható a kiállításon, s arról a titokról is lehullt a lepel, hogy Shaw a magáról mintáztatott Rodin szobrot is félretette, csak hogy Kisfaludi alkotását nézhesse dolgozószobája fő helyén. De az Egerben látható komplex mozdulatsort bámulatos harmóniában bemutatott A végvári harcosok című alkotásról is szólt a művészettörténész. A magyar vitézek és a török lovas küzdelmét bemutató alkotást három éven át készítette a mester, s az akkor a nyolcvanas éveiben járó művész létrán állva tökéletesítette a szoborcsoportot.

Az időszaki kiállítás január 27-ig látható Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeumban, s elképzelhető, hogy a jövőben további városokban is bemutatják a páratlan gyűjteményt.