A bab

A magyarság a középkorban számos kapásnövényt, veteményt és zöldségfélét ismert, táplálkozásukban nagy szerepet töltöttek be a hüvelyesek is: a borsó és a lencse mellett a bab is. (A hüvelyesekből a földesurak dézsmát is szedtek; ezt az ún. lencsepénzzel meg lehetett váltani.)

Termése, színe, a bokor szétterülése, a szem főzéséhez szükséges ideje alapján ma már nagyon sokféle babot, sokféle néven ismerünk: fuszulyka, paszuly, bivalypaszuly, csótányborsó, bikaborsó, törökborsó, olaszbab, kaszaborsó, cseresnyepaszuly, kardos paszuly, futópaszuly, békahátú bab… Európában a bab eredetileg a lóbabot (Vicia faba) jelentette, ezt a 16. századtól azonban lassan kiszorították a Közép- és Dél-Amerikából érkező fajták. Csak a 17. századtól vált néptáplálékká, a szegények eledelévé a bab, addig igazi növényritkaságnak, drága ételnek számított.

A babot szántóföldön és veteményeskertben termesztették, az országban szinte mindenütt köztes növényként. Kukoricával, ritkábban a napraforgóval, sőt, 18. századi adatok szerint Buda környékén kenderrel együtt ültették. A növények szárára felfutó babot augusztus végén, szeptember elején, a fő vetemény betakarítása előtt szedték le. Szárával együtt, gabona módjára kévékbe, kalangyákba rakták, majd behordták és a hüvelyéből cséppel, bottal, esetleg mosósulyokkal verték ki a szemet, végül a széllel szemben felszórva megtisztították. A babot a gazdasszonyoknak egy egész évre be kellett tudniuk osztani, ezért fontos volt, hogy a kamrában vagy a padláson gondosan tudják tárolni a terményt. Erre a célra kitűnően megfeleltek a szalmából fonott vékák, a kéreg- és tökedények is.

A bab a lencséhez, kukoricához, mákhoz hasonlóan – szemes termény lévén – alkalmas volt termékenység- és bőségvarázslásra, jóslásra, sőt rontásra és rontás elhárítására is. Azt tartották, hogy így szapora lesz a baromfi is. A babbal való jósláshoz szitára vagy rostára rendezték vagy rázták a szemeket, szétszóródásukból, egymáshoz való távolságukból tudakolták meg a jövőt vagy az elveszett állat hollétét.

A karácsonyesti böjtös ételek közül országosan elterjedtek voltak a babból főzött leveses ételek is. Ezt néhol aszalt gyümölccsel vagy lencsével keverve készítették el. A babos ételek fogyasztásához különféle hiedelmek fűződtek: karácsonyeste babot kell enni, hogy sok pénzük – egyéb elgondolások szerint: sok csibéjük – legyen a következő évben.

A babot leggyakrabban leves, gulyásleves, baboskáposzta, főzelék, tökmagolajos babsaláta formájában készítjük el, néhány évtizeddel ezelőtt még a hamis gesztenyepüré hozzávalói közül sem hiányzott… Zalában szívesen fogyasztották a törtbabot ecetes hagymával, babos vesepörkölt vagy babos rétes, sőt dödölle formájában is. A Sopron-környéki szőlőkben babot is termesztettek a szőlősorokban, innen ered a poncichterek [’Bohnenzüchter’ – babtermelő] jellegzetes étele, a babsterc is. Ehhez a lisztet gondosan megpirítják, meglocsolják libazsírral, felöntik a bab főzőlevével, végül hozzáadják a babot.

Fehér fuszulykavirág

https://www.youtube.com/watch?v=9wR1TXo7fYU

Mángorló, amellyel babot csépeltek

MÁNGORLÓ