Sok szeretettel köszöntjük olvasóinkat a Göcseji Múzeum digitális múzeumpedagógiai tartalmának felületén. A tavasszal elindított Múzeum-Iskola Közös szertár múzeumpedagógiai anyagain túl most a Qulto Education interaktív digitális eszköztár használatával tudunk hozzájárulni a pedagógusok oktató munkájához.
MÚZEUM-ISKOLA KÖZÖS SZERTÁR
Hon – és népismeret tantárgy
Szertárunkban számos hasznos tartalmat találtok, amik segítenek megérteni, beleképzelni magatokat a tankönyvben éppen aktuális korba.
Augusztus 15-én tartja a katolikus egyház Mária mennybemenetelének napját (Assumptio Beatae Mariae Virginis), amely a legjelentősebb Mária-ünnepünk. A hagyomány szerint Máriát halála után a Megváltó feltámasztotta és felemelte magához a mennybe, holttestét nem engedte át a földi enyészetnek.
Egy esküvő és az azt követő lakodalom megszervezése, előkészítése és lebonyolítása hatalmas feladat. Ma már kevesen bajlódnak ezzel, inkább profikra bízzák, hiszen külön szolgáltatóipar épül ennek kiszolgálására.
„Lakodalom, sokadalom,
nincsen akkor beteg asszony!”
Bizonyára már mindannyian jártatok esküvőn, lakodalomban, esetleg a szervezés menetébe is bepillanthattatok már. Egy ilyen esemény előkészítése, megszervezése rengeteg feladatot jelent, nagyon sok mindenre oda kell figyelni, hogy minden a helyén legyen a „nagy napon”.
A meggy (Cerasus vulgaris) a magyarság első gyümölcse, amely Kis-Ázsiában és Dél-Európában őshonos. Az ókorban nem sokra becsülték ezt a savanykás gyümölcsöt, sem gyűjtögetésével, sem termesztésével nem foglalkoztak – ma viszont annál nagyobb népszerűségnek örvend.
A tavaszi virágok után júniusban kezd virágozni a liliom, amely sok kert szemet gyönyörködtető és különlegesen illatos virága. A szegedi tanyák vidékén szentantalvirágnak, Bugac környékén Szent József virágának is nevezik virágzásának ideje és a névnap közelsége miatt. Népi díszítőművészetünkben és virágénekeinkben is sokszor találkozhatunk e virággal.
Májusban és júniusban érnek be az első gyümölcsök, érdemes őket frissen fogyasztani és tartósítani is. Zala megye mindig is bővelkedett a különféle gyümölcsfajtákban, hiszen nem éppen kitűnően termő talaja arra kényszerítette az itt élőket, hogy a mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas vidékeken gyümölcsök termesztésével egészítsék ki táplálékukat.
A gyöngyvirágot (Convallaria majalis) a magyarság szépségéért és a szobát betöltő kellemes illata miatt már a középkor óta kedveli. A kolostorok kertjeinek hatására a parasztkertekbe is beültették a liliom, a rozmaring és a zsálya mellé. A tölgyeseinkben őshonos virág a kert nyirkos, árnyékos részén érzi igazán jól magát.
A 19. században és az I. világháború idején a takácsok voltak a legszegényebb iparosok. Nagy volt a konkurencia, kicsi a vevőkör, és kívülről is sokan kontárkodtak bele a mesterségbe. A fejlettebb technika, a nyüstös- és damasztszövőgépek elterjedése maga után vonta a mezővárosi paraszti, polgári és kisnemesi igények változását. A len-, majd a színes pamutdamaszt mint stafírung a 19.
A főzelékek, vagyis a friss zöldségből készített, rántással vagy habarással sűrített önálló ételek a magyar konyha jellegzetes ételei. Ezek egyik tipikus példája, a kapros tökfőzelék is a városi, polgári konyha hatására vált népszerűvé a parasztság körében a 20. század első felében. Alapanyaga, a tök azonban nem volt ismeretlen a falvak lakói előtt, hiszen sok fajtáját ismerték (pl.
A vászon öltözet előállítása kizárólag a nőkre háruló, egész éven át tartó nehéz munka volt. A lennek és a kendernek csak a legfinomabb szálait lehetett testi ruhához felhasználni, a durvábból különböző lakástextilek készültek. Az elkészült vászon azonban még így is nagyon kemény volt, sokat kellett lúgozni, mángorolni, és végső soron hordani, míg „betört” és már elég puha volt.
A késői középkor és az újkor folyamán az egyes társadalmi rétegek öltözködését rendeletekkel próbálták befolyásolni és állandósítani, hogy a ruha már messziről tudassa viselője jogállását. A 18-19.
A múlt évszázadban egyetlen, fehérre meszelt parasztház ablakából sem hiányozhatott az agyaggcserépbe vagy kilyukadt zománcos edénybe ültetett, pirosló muskátli. Nagymamáink, dédmamáink virágai közül meglepő módon a muskátli került legkésőbb a falusi porták kedvelt cserepes virágai közé.
Aki járt már közületek falun, az jól tudja, vannak olyan tevékenységek, amikhez a parasztember nem kér fel mesterembert, hanem saját két kezével végzi el. Ma már nem olyan mértékben, mint a 18-19. században. Abban az időben „a szegénység nagyúr” volt, csak kevés dologra adtak ki pénzt.
A káposzta (Brassica) a magyarok és a környező népek fontos zöldségnövénye, amelyet már az újkőkortól kezdve termesztésbe vett az ember. A Kárpát-medencében már a 9. században elterjedt volt legismertebb változata, a fejeskáposzta (Brassica oleracea var. capitata), az Árpád-korban pedig a Nyugat-Európából érkező szerzetesek újabb fajokat hoztak magukkal.
A köles (Panicum miliaceum) Kelet- és Dél-Ázsiából származó kenyérértékű kásanövény, amelyet már az újkőkortól Európában is széles körben ismertek. Rövid tenyészideje, változatos hasznosíthatósága és különleges ápolást nem igénylő termesztése miatt a nomád népek, így a honfoglaló magyaroknak is kedvelt gabonafajtája volt.
Bár a 18-19. század céhes mesterségek legnagyobb részét faluhelyen űzték, mégsem nevezhetjük őket mindenféle megkülönböztetés nélkül falusi mesterségeknek. A céhes ipar ugyanis megkövetelte művelőitől a megfelelő képzést, a szakmában való jártasság bizonyítását, bizonyos anyagi jómódot, ha valaki önállóan akarta gyakorolni a mesterségét.
A magyarság a középkorban számos kapásnövényt, veteményt és zöldségfélét ismert, táplálkozásukban nagy szerepet töltöttek be a hüvelyesek is: a borsó és a lencse mellett a bab is. (A hüvelyesekből a földesurak dézsmát is szedtek; ezt az ún. lencsepénzzel meg lehetett váltani.)
A Göcseji Falumúzeum utcáit járva szinte a középkor hangulatát élhetjük át. A kémény nélküli, szalmatetős házak azt sugallják, hogy megállt az idő. Pedig az idő és vele a fejlődés sohasem áll, legfeljebb lassú, hiszen a friss információk, az új technika is csak gyalogszerrel jutott régen egyik helyről a másikra. Legföljebb szekéren.
A 19. századi falusi háztartások kevés szerszámot igényeltek, általában olyanokat, amelyek többféle célra is használhatók voltak. Ezeket aztán nagyon megbecsülték, sokáig őrizték. A jó gazda mindig tisztán tette el és jó karban tartotta az eszközeit. Ilyen mindenütt szükséges és használatos eszközök voltak a kések, borotvák, ollók.
A göcseji dombvidék legmagasabb pontja a ma Csonkahegyháthoz tartozó Kandikó, ahonnan csodás kilátás nyílik a környező tájra. A tengerszínt felett 302 méter magasan áll. Nevét a honfoglalás korában élt rablóvezérről, Kandikóról kapta, aki szemet vetett egy magyar vitéz, Csatár feleségére. A férjet tőrbe csalta, katonáival lelökte a hegy tetejéről.
Zalaegerszeg kedvelt kirándulóhelye az Alsóerdő, amely a múlt század közepéig még mintegy három és fél kilométerre volt a város beépített területétől. Pesthy Pál újságíró így írt róla 1931-ben: „Vadregényes, romantikus részletei, emelkedéseinek és völgyeinek festői változatai, tágas tisztásai, virágos pázsitjai valósággal csábítják a természetbarátokat.
Az év negyedik hónapjának az idők során többféle neve is volt, s mind igen találó.
A zalaegerszegi barokk nagytemplom homlokzatát a templom tituláris szentjének, Mária Magdolnának és a feltámadt Jézusnak szobra díszíti. Az összetartozó szoborpár tulajdonképpen a keresztény hit alapjául szolgáló jelenet két szereplője: a már nem evilági alakjában megjelenő Megváltó és az első ember – egy nő – akinek ebben az alakban megjelenik.
A göcseji falvakban kisebb-nagyobb házhelyeken álltak a portai építmények. Volt, hogy egymás mellett, volt, hogy egymástól távolabb sorakoztak, volt, hogy keresztben álltak az udvaron, lezárva a telek határát.
Az elmaradt március 15-i ünnepségekre és a nemsokára elkövetkező Trianon-évfordulóra gondolva állítottam össze egy kisebb sorozatot a néprajzi gyűjtemény olyan tárgyaiból, amelyeket valamely nemzeti jelképpel díszítettek. Ezek általában a magyarság körében a legnagyobb reprezentációs és esztétikai értékkel rendelkező darabok, népművészetünk legszebbjei közé tartoznak.
A formájukról mozsárnak nevezett rövid csövű lövegek eredetileg kis hatótávolságra nagy rombolóerővel készültek.
Bár a szövést a közvélemény tipikus női munkának tartja, és a múzeumba kerülő díszes, „hímes” szőttesekről rendre azt hiszik a mai tulajdonosok, hogy azok falusi elődjeik munkái, a valóságban a parasztasszonyok legtöbbször csak sima vásznat, vagy csak egyszerű csíkos anyagot szőttek.
A paraszti kultúrában az abrosz használata igen késői. Vidékünkön a 19. században jelent meg, eleinte csak a karácsonyi asztalra tették fel, idővel a lakodalmi, búcsúi, ünnepi vagy vendégváró asztalon is megjelent.
Május 1.
Ma már nagyon nehéz elképzelnünk, hogy a göcseji emberek hogyan tudták a 18-19. században egy olyan helyiségben tölteni napjaikat, mint a füstöskonyha. A levegőt, az embereket, a főzéshez és evéshez használt eszközöket, konyhai ruhákat, kémény híján a kemence nyílásából vagy a tüzelőpadkáról kiáramló füst és korom lepte el.
A göcseji nép önfenntartó életmódjához a gazdálkodás és az állattartás egyaránt hozzátartozott. A táji adottságok nagyban meghatározták, hogy mire volt lehetőség, milyen növények termesztésére, milyen állatok tartására. A rossz minőségű, agyagos, kisparcellás földterületek miatt a gazdálkodást az állattartás felé billentette.
A 19. században a polgárosodás felgyorsulásának egyik jellegzetessége a jeles személyiségek arcmásai iránti igény kiszélesedése. A szobrászat terén a reprezentatív portrék egyik oldalról – főleg mellszoborként – igazgatási szervek, hivatalok, közintézmények fogadótereiben, másrészt a század utolsó harmadától a városok forgalmas terein, egészalakos köztéri szoborként terjedtek el.
Egyházi ünnep a római és a keleti egyházban, latinul Annuntiatio Beatae Mariae Virginis, ill. a 7. század végétől Annuntiatio Domini. A Lukács-evangéliumban leírt angyali üdvözlet, azaz Jézus fogantatásának ünnepe.
A tojás nagyra nőtt petesejt, amelyből – megtermékenyítés és kiköltés után – az adott faj genetikai kódja szerinti új egyed kel életre. Nem véletlenül lett tehát az életnek, az újjászületésnek szimbóluma, s nem véletlenül használta az ember egész történelme folyamán mágikus célokra. Néhány korai régészeti lelet bizonyítja, hogy a tojások héját már igen régóta festették, díszítették is.
A népi táplálkozás egyik alapvető élelmiszere a „mindennapi kenyér” az emberek életében olyan fontos szerepet játszott, hogy a katolikusok még imájukba is belefoglalták. Gabonafélék lisztjéből sült, erjesztett tészta, melyet a 20. századig mindenki maga készített. Búzából, rozsból, árpából, kukoricából, vagy ezek keverékéből is készülhetett.
A népművészetben különleges helyet foglalnak el azok a reprezentatív tárgyak, amelyek a nép vallásos hitét mutatják be. Nem mentes persze ez a hit az Istent befolyásolni akaró „fehér” mágiától sem. Hiszen ezek az ábrázolások gyakran a védelem, a szerencsehozó erő, a megfelelő párt és fiúgyermek születését kívánják elősegíteni.
Göcsejben is mint mindenhol, a helyben megtalálható, építésre alkalmas anyagokat használták építményeikhez. Ilyenek: a fa, az agyag, a zsúp. Göcsejben hatalmas kiterjedésű erdők voltak, főleg bükkösök és tölgyesek (megtalálható volt még a nyár-, a gyertyán-, a cserfa is). Adott volt tehát, hogy az épületek fő építési anyaga a fa legyen.
A falvédők még mai is népszerű elemei a lakáskultúrának és a női kézimunkának is. A 19. század végén a millennium kora, majd az I. világháború és azt követő trianoni békediktátummal megcsonkított haza ezt az érzelmeket tükröző műfajt sem hagyta érintetlenül.
A néprajzi gyűjtemény több olyan példányt is őriz, amely ennek a szellemnek a megnyilvánulása.
A huszadik század közepéig a mosás nem volt kényelmes háztartási munka. A lenből vagy kenderből készült házivásznat időről-időre – no persze nem egyetlen hordás után, mint manapság – ki kellett lúgozni, hogy tiszta és puha legyen.
Országszerte általánosan ismert volt az elrejtett kincs és megszerzésének hiedelme: a kincset háborús időkben rejtették el domb alá, hegyszakadékba vagy barlangba. A kincset állatok, kísértetek vagy törpeszerű lények őrizték és megszerzése nem volt veszélytelen kihívás.
A göcseji nép önfenntartó életmódjához a textilneműk előállításához szükséges kender és len termelése, feldolgozása is hozzátartozott. Minden gazdaasszonynak egész évben tartó feladatot jelentett az alapanyag termesztése, feldolgozása, majd az abból készült ruhaneműk varrása, hímzése. A lányokat már egészen kiskoruktól befogták ezekbe a munkákba, hiszen így tudták megtanulni a fortélyokat.
A türelemüveg – más néven bányászpalack, türelempalack vagy türelemmunka – szűknyakú üvegben elhelyezett faragott ábrázolást jelent. Az első darabokat a 16. században Nyugat-Európában készítették, ahonnan kedvelt kandalló- és sublótdíszként terjedt tovább a kontinensen. Magyarországon a 18. századból datálhatjuk az első ismert, vadaskertet ábrázoló türelemüveget.
Bonyhádi sváb asszony volt a nagyanyám, parasztcsaládból származott, férjhez menve pedig egy jómódú molnárcsaládba került.
A hagyományos parasztszobákban található kegytárgyak – szobrok, olvasók, olajnyomatok, imakönyvek stb. – a ház lakóinak legalapvetőbb szakrális igényeit elégítették ki. Ezek a második világháború előtti időszakot reprezentáló tárgyak tömegesen előállított kegytárgyak voltak, amelyek közül kulcsszerepet játszottak a kegyképmásolatok. Ezeknek egy különleges típusai voltak az üvegképek.
Az egykori piacok, búcsúk keresett standja volt a mézeskalácsosoké: sokféle kedvelt csemegét és ajándékot, búcsúfiát lehetett itt kapni. A színes, gazdagon díszített mézeskalácsok mellett mézespuszedlit, sőt frissítő italokat: méhsert és márcot is kínáltak a vásárok forgatagában.
A nagyböjtöt Jézus 40 napi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére tartják, amely egyben a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje, böjtöléssel, egyházi és népi ájtatosságok végzésével. Hamvazószerdától húsvét vasárnapig tartó időszak, utolsó előtti hete a virághét, virágvasárnappal zárul, ezt követi a húsvétvasárnapig tartó nagyhét.
A paraszti lakástextíliák között kiemelkedő szerepe van az úgynevezett hosszútörölközőnek. Törölközésre sohasem használták, általában a tálasfogason erre a célra kialakított keskeny tartórúdon lógott. Az első világháború előtti Zala vármegyében azonban több más szerepet is kapott.
A Húsvét előtti vasárnap – virágvasárnap – Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának ünnepe, amelynek emlékére hagyományosan pálmaágat, Magyarországon a fűzfa barkáját szentelték meg. Ezt Göcsejben macóka, cicabarka, cicamaca vagy cicemaca néven is ismerték.
„ Víg úrfiak, lenge lányok,
olcsó árukat kínálok!
Van tükrös szív, cifra kanál,
Gyömbér-kalács halomban áll!”„Ide nézz, törökméz! Fele cukor, fele méz!”
(vásári kikiáltó vers)
Ajándékozni sokféle módon lehet, és az ajándék is ezerféle formát ölthet. Ajándékot adni és kapni szívből jövő érzés, csak így érdemes.
Zala megye nevezetes tájegysége Göcsej, amely a Zala folyó, a Kerka és a Válicka patakok között elterülő dimbes-dombos vidék. Neve is a táj jellegéből fakad.
A térképrészleten jól látható a terület. (Kerka, Zala, Alsó-Válicka és Felső-Válicka által határolt)