A Húsvét előtti vasárnap – virágvasárnap – Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának ünnepe, amelynek emlékére hagyományosan pálmaágat, Magyarországon a fűzfa barkáját szentelték meg. Ezt Göcsejben macóka, cicabarka, cicamaca vagy cicemaca néven is ismerték.
Göcsejben a barka gyűjtésének is kialakultak a hagyományai: itt a tanító vezetésével az iskolás gyerekek vágták a cicamacaágat a közeli erdőben. A fiúk feldíszített csákót tettek a fejükbe, oldalukra fakardot kötöttek, a lányok pedig fehér koszorúval a fejükön, énekelve indultak útnak.
A virágvasárnapi barkaszentelésre menet szokás volt, hogy a templom küszöbének átlépése előtt pár szemet lenyeltek a barkából, hogy elkerüljék a torokfájást. Pölöskefőn úgy tartották, hogy a nehezen beszélő kisgyerekeket el kell vinni a barkaszentelésre, hogy mielőbb megoldódjon a nyelvük, Zalaszentbalázson pedig azért, hogy majd ne féljenek a mennydörgéstől.
A szentelt barkához Göcsejben is különféle hiedelmek fűződtek, amelyek az élet minden területére kiterjedtek. A legelterjedtebb elképzelés szerint a macóka megvédi a villámcsapástól a házat, ezért szalmazsákba tették, szentképek vagy az eresz alá tűzték az ágat. Gönczi Ferenc pákai feljegyzése szerint a szentelt macókát úrnapi rózsával vagy fehér és fekete nyírfaággal együtt morzsolták a konyhában rakott tűzre, hogy annak a kéményén keresztülmenő füstje a villámot tartalmazó fölhőt megszaggassa. Zalabaksán virágvasárnap hetében – virághéten – ültettek virágot, mert ezt az időt tartották alkalmasnak a virágmagok elvetésére.
Betegségek ellen is használták a macókát: a beteg tehén takarmányába szentelt barkát morzsoltak, hogy rendbe jöjjön. Bakon a megigézettet megfüstölték vele, a fájós fejet pedig a barka kifőzött levével megdörzsölték. Sőt, mielőtt a kisgyermeket keresztelőre vitték, a pólyájába rózsafüzért, a párnájába pedig cicamacát tettek, hogy a gonosz ne árthasson neki.
A megszentelt barkaágakat egy évig őrizték meg, majd elégették, átszitált hamuját pedig a hamvazószerdai hamuhoz keverték. A katolikus templomokban a böjti időszak kezdetén történt a hamvazkodás, amikor a pap jelképesen hamuval megjelölte a hívek homlokát. Úgy tartották, hogy aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje.