Májusban és júniusban érnek be az első gyümölcsök, érdemes őket frissen fogyasztani és tartósítani is. Zala megye mindig is bővelkedett a különféle gyümölcsfajtákban, hiszen nem éppen kitűnően termő talaja arra kényszerítette az itt élőket, hogy a mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas vidékeken gyümölcsök termesztésével egészítsék ki táplálékukat. A régi paraszti háztartásban a termelt és a gyűjtögetett gyümölcsöknek is fontos szerepe volt: frissen; önmagában vagy kenyérrel, aszalva, ételbe főzve vagy sütve fogyasztották ezeket. A kerti és a vadon termő gyümölcsöket igyekeztek tartósítani is, ennek legelterjedtebb módja – az olcsó cukor megjelenéséig – az aszalás volt: főleg a szilvát, az almát és a körtét konzerválták így. Az aszalt gyümölcs – bagolytüdő vagy susinka – fontos böjti étel volt: levesben habarva, vagy csak vízben megfőzve fogyasztották advent idején és nagyböjtben, de téli és lakodalmi csemegeként is kedvelték. A különböző gyümölcsökből pálinkát, illetve ecetet is készítettek. A paraszti háztartásokban lekvárt szinte kizárólag szilvából főztek, cukor nélkül.
Az első friss tavaszi gyümölcsök és különböző növények fontos vitaminforrást jelentettek a hosszú tél után, amelyeket főleg nyersen fogyasztottak legszívesebben. Kora tavasszal szedték a kákicsot (Taraxacum officinale): forrázás után ecettel és olajjal ízesítve salátaként fogyasztották. A gyerekek szívesen rágcsálták az erdei mályvát (Malva silvestris), és az édesgyökeret (Glycyrrhisa glabra), de előfordult, hogy a városi piacokon is árulták ezeket. A sóskából (Rumex acetosa) mártást készítettek: például Zalabaksán úgy, hogy a megmosott leveleket vízben felforralták, késsel apróra felvagdalták, majd rántással összekeverték, tejjel összeforralták, végül tejföllel – liszt nélkül – behabarták. Napjainkban a megpárolt sóskát sokan tartósítják üvegekbe rakva, kevés olajjal a tetején, vagy egyszerűen lefagyasztva.
Az 1900-as évek elején, amikor a paraszti háztartások számára is hozzáférhetővé vált a viszonylag olcsó répacukor, a városi-polgári konyhák hatására új tartósítási eljárások tették lehetővé a gyümölcsök konzerválását. A cukorral való lekvárfőzés és a cukoroldatban, vízgőzzel vagy forró vízzel hevítve tartósított befőtt- és kompótkészítés újdonságot jelentett a falvakban élők számára.
Így készült ízletes lekvár a tavasszal az erdőben elsőként gyűjtött szamócából is (Fragaria vesca) – amely „mind kedves szagjával és ízével, mind ragyogó piros színével majd minden gyümölcsök felett kedvelteti magát”, írja Mátyus István 1787-ben kiadott Ó és új diaetetica c. munkájában. A szamócát pohárba, tejesfazékba szedték, otthon átválogatták, főzés előtt villával szétnyomogatták, majd cukorral összefőzték.
1957 szeptemberében háztartási kiállítást szerveztek Nagykanizsán azzal a céllal, hogy olyan téli eltevési módokkal és fűszerekkel ismertessék meg a háziasszonyokat, amelyekkel hozzájárulhatnak az egészséges táplálkozás széleskörű elterjedéséhez. Itt szerepelt többek között Mátai Józsefné eperdzsem receptje is:
Az epret szárától megtisztítjuk, megmossuk, egyenként szitára rakjuk, hogy a víz jól lecsorogjon róla. Előző este kilogrammonként 80 dkg cukorral lecukrozzuk. Másnap reggel felfőzzük és a forrástól számítva 25 percig főzzük. Szűrőkanállal az epret kiszedjük és az üvegekbe egynegyed részéig rakjuk. Ezután a levét még 30 percig főzzük és utána ráöntjük az eperre. Az üvegeket sziruppal teleöntjük, mert az eper felszívja és szép egész szemek lesznek.
Az eperhez hasonlóan a málna (Rubus idaeus) is későn került kerti termesztésbe, viszont annál gyorsabban vált mindenki kedvencévé a belőle készített lekvár és szörp, amelynek hamarosan el is érkezik a szezonja. Az 1957-es nagykanizsai kiállításon ismerhették meg a látogatók Varró Olga málnaszörp receptjét:
Hozzávalók: 1 kg málna, 1 ½ liter víz, 1 csomag citrompótló, ½ dkg szalicil. Az anyagokat összekeverjük és 24 órán át állni hagyjuk. 24 óra után az egész masszát átpasszírozzuk és ahány kg a mennyiség, annyi kg cukrot keverünk hozzá. Addig keverjük, míg a cukor el nem olvad. Üvegekbe rakjuk, lekötözzük. Igen jó és friss zamata van.
A májusi, ropogós cseresznye (Prunus) gyerekek és felnőttek kedvelt csemegéje volt: ették frissen a fáról szedve, kapós volt a piacon, főztek belőle pálinkát, meg is aszalták, szárított zöld szárának teáját vérszegények itták. A cukor megjelenésével újabb módon tartósították: eltették kompótban. Kugler (Henrik) Géza – akinek budapesti cukrászdáját Émile Gerbeaud vette át – 1896-ban megjelent Legújabb és legteljesebb nagy házi cukrászat c. könyvében 10 különböző receptet ajánl a cseresznye tartósítására. Ízelítőül a pálinkában eltett cseresznye receptjét közöljük:
A cseresznyét vagy meggyet válogassuk ki, csumáját félig vágjuk el, rakjuk üvegekbe narancs- és fahéjjal, és szegfűszeget szórjunk hozzá. Öntsük le cukros pálinkával vagy rummal, kössük be az üvegeket és néhány hétig napos helyen tartsuk. 1 kiló cseresznyéhez ½ kiló cukrot és 2½ deci pálinkát vagy rumot vegyünk.
A májusban virágzó bodza (Sambucus) a göcsejiek fontos növénye volt: virágából főzött, mézzel édesített teájával a hideglelést, köhögést gyógyították, de itták hasfájás és gyomorfájdalmak ellen is. A cukor nélkül főzött bodzalekvár gyógyszer volt: erős hashajtó. Fája is nélkülözhetetlen volt: furulyák, orsók, csépnyelek készültek belőle. Virágát palacsintatésztában megsütve is fogyasztották. Napjainkban leginkább szörpként tesszük el, hogy a téli napokon is felidézhessük a kora nyári ízeket – ha addig marad belőle. Ízelítőül egy bevált családi bodzaszörp recept:
30 db bodzavirágot 5 liter vízzel, 2 kg cukorral, 3 db citrommal, 2 ek. citromsavval és 1 ek. szalicillal alaposan elkeverünk és legalább 2-3 napig, de akár egy hétig is állni hagyjuk. Rendszeresen megkeverjük, majd leszűrjük és üvegekbe töltjük.
Júniusban érik az egres (piszke, köszméte, csipkeszőlő; Ribes uva-crispa) is. 17. századi elkészítési módja egy mára már elfeledett gyümölcsfogyasztási szokást elevenít fel: az éretlen, savanyú gyümölcs fontos kiegészítője, fűszerezője volt az ételeknek, ugyanis ecet helyett az egres kifacsart levével ízesítették a tyúkhúsból, halból készített ételeket. Gyakran főztek levest és mártást is belőle, de ismerték az egresből készített gyümölcskocsonyát is. Kugler Géza 1896-os receptkönyvében már a belőle készített kompót receptjét osztotta meg:
Hozzávalók: 1 kg piszkéhez 1 kg cukor. A nagy szemű piszkéket megtisztítjuk, egy mély tálba rakjuk. A cukrot ezalatt sziruppá főzzük, ráöntjük a gyümölcsre és letakarva félreállítjuk. Másnap a szirupot leszűrjük, felforraljuk s a piszkét beletéve, pár perczig vele főzzük. A szirup ezen főzését a piszkével háromszor ismételjük. Ezután a piszkét üvegekbe rakjuk és a szirupot kihűlve ráöntjük.
Júniusban hamarosan következik a meggy, a ribizli és a barack eltevése, sok hasonló felhasználási móddal.
