Zalai takács-mintakönyvek | Göcseji Múzeum

Zalai takács-mintakönyvek

A 19. században és az I. világháború idején a takácsok voltak a legszegényebb iparosok. Nagy volt a konkurencia, kicsi a vevőkör, és kívülről is sokan kontárkodtak bele a mesterségbe. A fejlettebb technika, a nyüstös- és damasztszövőgépek elterjedése maga után vonta a mezővárosi paraszti, polgári és kisnemesi igények változását. A len-, majd a színes pamutdamaszt mint stafírung a 19. század második felétől egyre nagyobb teret nyert a falusi iparosok és tisztviselők körében is. Mivel a mesterek számát ebben az időben már nem limitálták a céhtörvények és rendeletek, a mesterek úgy segítettek magukon, ahogy tudtak. Minél rövidebb idő alatt minél több és olcsóbb árut igyekeztek megtermelni és piacra vinni. Ennek pedig a munkás darabok készítése és a mintasűrűség adta meg az árát. Egy-egy reprezentációra készült munkán kívül, amelyek a mesterségbeli tudás bizonyítékai voltak, ritkán találunk bonyolult fölszedésű vagy különösen díszített darabokat a múzeumi takácsszőttesek között.

A mesterség mintakönyveinek a nyomtatott német példák az ősei. Ezeket, vagy csak töredékeit a 18. század vége óta használták a magyar mesterek. Nagy becsületüket mutatja, hogy mint a családi Bibliába, imakönyvbe, ebbe jegyezték be házasságkötésük, gyermekeik születésének, szüleik halálának időpontját. Így a minták (csillagos, rózsás, makkos, kígyós, szegfűs stb.) nem csak az ország területén, hanem nemzetközi viszonylatban is hasonlóak.

https://mek.oszk.hu/01600/01671/html/index.html?00023.htm&00000.htm 230-234 ábrák

 

A néprajzi gyűjtemény két takácsmester mintakönyvét őrzi Zalaapátiból és Salomvárról. Mindkettő gyönyörű – általában felszedett – mintákat tartalmaz.

Szentmihályi Imre kérdésére, hogy mikor szőtte utoljára a mintakönyvében található mintákat, a salomvári takácsmester elmondta, hogy az 1920-as évek óta nincs kereslet a széles sávozású, bonyolultabb mintával szőtt textilek iránt, az emberek az olcsót keresik, ha meg akar élni, ehhez kell alkalmazkodnia.

Egy szerencsés gyűjtés során a múzeumba került egy halottas lepedő, amelynek mintáját Horváth János zalaapáti mester 1871-es mintakönyve is tartalmazta. A 12. oldalon lévő ábra egy templom szentélyét mintázza középen az úrmutatóval, kétoldalt gyertyatartókkal, felül az oltár függönyeivel.

A lepedőt, amelyet ugyanez a minta díszít, egy gutorföldei múzeumbarát ajándékozta a néprajzi gyűjteménynek.