A 19. században a hírességek arcképe iránt kialakuló tömegigényt részben a robbanásszerűen terjedő nyomtatott sajtó, részben az újabb sokszorosító grafikai eljárások, közülük elsősorban a litográfia segítségével elégítették ki. A korszak „celebjei” az uralkodók, politikusok, hadvezérek és a társasági élet központi alakjai mellett a tudósok és művészek voltak. A polgárosuló közvélemény mind fontosabbnak tartotta, hogy a róluk szóló információkat a konkrét megjelenésüket tükröző (és helyettesítő) ábrázolásuk is kiegészítse. Ezek a portrék – többnyire mellképek – igen változatos formát öltöttek, és kedvelt árucikkei voltak a városi könyvkereskedéseknek.
A fotográfia terjedése a század második felében ugyan egyre komolyabb konkurenciát jelentett a grafikai alapú portrénak, azonban jó ideig úgy tartották, hogy utóbbi a modell karakterének, habitusának mélyebb visszaadására is alkalmas, míg a fénykép a pillanat esetlegességét és ezért csupán az elsődleges fiziognómiai jegyeket tükrözi. A század végére azután a fotótechnika végleg háttérbe szorította a grafikai alapú arcmásokat, és megteremtette a 20. század vizuális forradalmának alapjait.
Perczel Mór (1811-1899), a dicső 1848-49-es évek tábornok-hőse színes litográfián sokszorosított arcképe hűen illusztrálja a szabadságharc iránt a nemzet nagy részének lelkében élő, és a század utolsó harmadában már külsőségekben is szabadon kinyilvánítható nosztalgiát. A hősök arcképe számos otthon falán az ott lakók hazafias érzésének tanúbizonysága volt.
Blaha Lujza (1850-1926) a „nemzet csalogánya”, ünnepelt színésznő volt, ismeretlen szerzőtől származó, litografált arcképe 1880-ban a népszerű Családi Lapok mellékleteként jelent meg.
