Dorffmaister István: A Keresztrefeszített (Kálvária), 1793 | Göcseji Múzeum
Dorffmaister István: A Keresztrefeszített (Kálvária), 1793, olaj, vászon, 129x92 cm, ltsz. K.81.1.1.

Dorffmaister István: A Keresztrefeszített (Kálvária), 1793

A képet Zala megye felkérésére – amint 1793. május 8-án kelt, Mlinarics Lajos helyettes alispánnak címzett leveléből kiderül – Szily János szombathelyi püspök rendelte meg a Sopronban lakó festőtől, s a későbbiekben hosszú időn át az alispán irodáját díszítette (előbb a régi Vármegyeházán, vagyis a mai törvényszéki épületben, később pedig a kvártélyházban). A püspök e levélben jelezte, hogy a kép Szombathelyre érkezett, s kérte a megyét Egerszegre való tovább szállításra, egyszersmind a 46 forintra rúgó költségek megtérítésére.

A Zala megyében is számos templomi megbízást (Türje, Nova, Kiskomárom stb.) teljesítő Dorffmaister István (1744-1797) egész sorozatot készített a hasonló jellegű Kálvária-ábrázolásokból, amelyeknek egyik legszebb darabja a zalai vármegyeházára került festmény. A képen az alacsony horizontnak köszönhetően még monumentálisabbnak tűnik a mindenkitől elhagyottan, magányosan szenvedő Megváltó keresztje. Az amúgy is sötét hátterű, erősen be is sötétedett ábrázolás bizonnyal eredetileg is csaknem monokróm volt, színvilága csupán a barnára épül. A művész érzékletesen hangsúlyozza ezzel a Jézus halálakor az evangélium szerint (Lk 23, 44-45) tizenkét órától három óráig beálló sötétséget – még a leírás szerint elhomályosodó napot is megfestette –, amelyben csak a ruhátlan Megfeszített sápadt bőre látszik világítani. Visszaveri a caravaggioi hatást tükrözően, élesen balról érkező fényt, ami a glória szerepét betöltve emeli ki alakját. A lábainál lévő koponya jelentése hármas, egyrészt utal a hagyományra, mely szerint Jézus keresztjét Ádám sírja felett állították fel, másrészt illusztrálja az evangélium tudósítását, mely szerint halálakor sok szent – sírjuk megnyilván – feltámadt (Mt 27,52), harmadrészt pedig a „Memento mori!”-t hangsúlyozza. A háttérben Jeruzsálem elképzelt városfala látszik, fölötte a kihunyó nap vékony sávban megcsillanó visszfénye kihangsúlyozza az elutasított Megváltó halálával ráboruló sötétséget. A karjait a kereszten kitáró Krisztus még nyitott szemei, felfelé irányuló tekintete földi életének a földet az éggel összekapcsoló utolsó, talán legfontosabb pillanatára utalnak.

Az alapvetően hivatali reprezentáció, a közigazgatás keresztény szellemének hangsúlyozása céljából készült festmény számos jól átgondolt részletével egy nagypénteki prédikáció vizuális illusztrációjának szerepét is betölti.