Szobotka Imrére emlékezünk – alkotásaival | Göcseji Múzeum
Ülő férfi, 1914 körül

Szobotka Imrére emlékezünk – alkotásaival

Százharminc éve, Zalaegerszegen született a magyar kubista festészet jeles alkotója, Szobotka Imre (1890-1961). Iskolai tanulmányait már Zomborban végezte – állami hivatalnok apját Zalából ide helyezték át –, majd 1905-1920 között Budapesten az Iparművészeti Iskola növendéke volt, Újváry Ignác tanítványaként. 1910-ben utazott először Párizsba, ahol 1912-től a La Palette szabadiskola hallgatójaként már a kubista művészek közé sorolható, akikkel a következő két évben közös kiállításon (Salon des Independents) is szerepelt. Az ebben az időben készült alkotásai a szintetikus kubizmus java színvonalát képviselik. Képein a formákat – a stílusirányzat lényégének megfelelően – geometrikus részletekre tördelte szét, amelyekből a valóságot a konkrét látvány helyett a tömeget kihangsúlyozva visszatükröző új minőséget alakított ki. A világháború kitörését követően Bretagne-ba internálták, de a festést a nehéz körülmények között is tovább folytatta, elsősorban akvarelleket készített, melyeken a kubista festésmódhoz szimbolista megközelítést társított.

1919-ben tért haza Franciaországból, s itthon festészete új irányt vett: képein egyre inkább a valós látványt helyezte előtérbe. A korábbi progresszív felfogástól elfordulva tájképein a posztnagybányai felfogás vált uralkodóvá, bár a szilárd szerkezeti váz továbbra is megmaradt rajtuk. Mind fontosabb lett számára a szabadban való festés élménye: Martfűn, Baján, Zebegényben, Nagybányán, Szentendrén, valamint a Balatonnál dolgozott. 1921-től több egyéni tárlatot is rendezett, alapító tagja és rendszeres kiállítója volt a Képzőművészek Új Társaságának. 1930-ban a Szinyei Társaság tájkép díját nyerte el, 1938-ban a Velencei Biennálén szerepeltek művei, 1941-ben pedig megkapta a Szinyei Társaság nagydíját. 1952-ben a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Festőszakosztályának elnökévé választották, 1954-ben Munkácsy-díjat kapott. Élete utolsó éveiben nyaranta Zsennyén festett, tematikáját – bár palettáján a dolgozó emberek ábrázolása is megjelent – a tájképek uralták, melyek hangulatát többnyire az áradó napfény derűje határozta meg.

Forrás:

 

 

Fej, 1916 körül
Pipás portré, 1920, ltsz. 1982.7.1.
Parasztudvar, ltsz. 1984.28.1.
Szolnoki utca, ltsz. 1984.27.1.
Tájkép fával, ltsz. 1984.29.1.
Napos udvar, ltsz. 1984.31.1.
Zsennyei táj, ltsz. 1985.12.1.
Tihany, 1960, ltsz. 1984.30.1.