A mai világban az elektronikus eszközök, a GPS navigációs rendszerek segítségével már eljuthatunk bárhova, ha utazni szeretnénk. Régebben ebben a papíralapú térképek voltak segítségére az utazni vágyóknak, melyek néha pontatlan adatokat tartalmaztak, de a tájékozódást minden korban igyekeztek megkönnyíteni.
Így tettek a híresen kiváló úthálózattal rendelkező Római Birodalom idején is, ezt bizonyítják a fennmaradt útikönyvek - itinerarium-ok. Ezek nem térképek voltak, bár a mai autótérképhez hasonló funkciót töltöttek be. A Római Birodalom útjait ábrázolták, jelölték az útelágazásokat, az útvonalat keresztező folyókat, az út menti városokat, az egymás melletti városok közötti távolságot római mérföldben, az állami posta (cursus publicus) útvonala mentén elhelyezkedő fogatváltó (mutatio) és pihenőhelyeket (mansio).
A jól megtervezett és karbantartott úthálózat biztosította a Római Birodalom katonai, kereskedelmi és közigazgatási szervezettségét.
Az útikönyvek alapján, az útmaradványok segítségével és a terepviszonyok figyelembevételével sikerült a Dunántúlon a főutak nyomvonalát meghatározni.
A Borostyánkő-útnak -Tabula Peutingeriana - teljes szakasza ismert, Aquileiától Emonán és Poetovión keresztül észak felé a birodalom határára, a Duna felé tartott, majd tovább vezetett a Balti-tengerhez.
Nevét a császárkor elött már használt, borostyán kereskedelmet lebonyolító útvonalról kapta – mint azt az idõsebb Plinius leírása alapján tudjuk, a Balti tenger partvidékéről ezen az úton szállították a borostyánkövet Rómába, ahol ékszereket, dísztárgyakat faragtak belőle. A borostyán kereskedelmet régészeti leletek is tanúsítják.
Az út megépítése és egyúttal a hadsereg utánpótlási vonalának megszervezése a germán frontig Tiberius császár (Kr. u. 14–37) uralkodása alatt kezdődött meg.
Az út Zala megyében, Lentitől délre lépi át a Drávát, és az egykori Varasd–Pozsony-i országút alatt vagy közvetlenül mellette tart a Zala északi partján fekvő Salla (Zalalövő) municipiumáig. Zalalövőtől északra vezet Nádasd körzetébe, ahol két ágra szakadva kel át a Rábán. A nyugati ág csak egy 18. századi, Vasvár megyét ábrázoló térképről ismert, ez Körmend mellett vezetett Savariába. A Zala menti utat valószínűleg csak a 2. század elején építik meg.
Salla territoriumon – a város és a közigazgatásilag hozzá tartozó terület – É-D-i irányban haladt a Borostyánkő út, amely magát a várost is érintette. Két másik birodalmi útvonal a territorium K-i, illetve DK-i határvidékén futott. Egy helyileg nagyobb jelentőségű út K-NY-i irányban szelte át a területet, és szintén érintette Salla városát.
A két útvonal kereszteződésében, a Zalavölgy egy kedvező átkelő pontján jött létre Salla városa, amely 400 éves fennállásának bizonyos szakaszában egy mai megyének megfelelő nagyságú vidék közigazgatási központja volt. A mai Zalalövő területén 1973-1989, és 2000-2006 között folytatott régészeti kutatások során egy, az 1. században használt katonai tábor és a táborhoz tartozó korábbi település, és a Hadrianus császár idején alapított Salla városának maradványai kerültek elő. Salla ekkor municipium rangú település volt: önálló közigazgatási joggal rendelkező település, tisztviselőiket maguk választották, polgárjogot Rómában nem, de saját területükön gyakorolhattak.
Az ásatások során feltártak egy Kr. u. 4. század második évtizedében kiépült, és a század közepén tovább bővített, padlófűtéssel, falfestményekkel és fürdővel ellátott lakóháztömb a Villa Publica alapfalainak maradványait.
A köztársaság utolsó századaiban alakult ki a római lakóház három fő típusa, az előkelő városi ház: a domus, ennek vidéki változata a villa és az emeletes bérház: az insula. Az előkelő római házak alapja az ősi, itáliai eredetű atrium volt. Az atriumban, amelynek világítását és a füstelvezetését középső mennyezeti nyílás biztosította, kapott helyet a családi tűzhely, itt áldoztak a házi isteneknek, és itt intézte a családfő a mindennapi ügyeit. Az atriumból nyíltak a háló – és egyéb helyiségek. Később az atrium reprezentatív fogadóteremmé, a házi kultusz és az ősök galériájának helyévé vált, a pater familias (ház ura) dolgozószobája átkerült egy innen nyíló külön helyiségbe a tablinumba (dolgozószoba).
Atrium Pompei
Az itáliai ház legnagyobb átalakulása a hellenizmus korában következett be, görög mintára peristilium-mal (oszlopos udvarral) egészítették ki. A peristilium a ház atriumos része mögött helyezkedett el, a család magánéletének színterévé vált. Díszkertje több fényt és levegőt biztosított, és e körül sorakoztak az étkező- és hálószobák, gyakorlati és reprezentatív célokra pedig az atrium körüli részt tartották fenn.
A padlót dekoratív kőlapokkal vagy mozaikkal borították, a falakat márvánnyal vagy márványt utánzó festéssel és képekkel díszítették, az oszlopokat, valamint a bútorok egy részét márványból készítették, a termekben és a kertekben görög mesterek szobrait állították fel, és a világ minden tájáról vásárolt kelmékkel, bronz vagy nemesfém dísztárgyakkal zsúfolták tele. Ma is megcsodálhatjuk ezeket a pompázatos építményeket például Szicíliában és Pompei romvárosában, vagy Magyarországon Balácán. Zala megyében az Alsórajkon feltárt római villában találtak színes mozaikpadló részleteket a szakemberek.
Pompei bejáratot „őrző” kutya mozaik fotó: Kissné Kovács Ágnes
Pompei lakóház freskó fotó: Kissné Kovács Ágnes
Villa Romana del Casale Szicília; fotó: Kissné Kovács Ágnes
Mozaik padlók Villa Romana del Casale Szicília; fotók: Kissné Kovács Ágnes
A Zalalövő területén folyó ásatások a település fejlődéstörténetének több szakaszát tárták fel.
A Kr. születése körüli években keletkezett kelta kunyhók és gödrök arra utalnak, hogy a római hódítás előtti időkben is éltek a Zala átkelőhelyénél emberek, azonban a település nem bírt nagy jelentőséggel.
A római kori település életében, az ásatások eredményei alapján, többször is megtörik a fejlődés, majd újabb és újabb lendületet vesz.
A Kr. u. 20 körüli római épületmaradványok egy katonai táborra utalnak – ezek hosszú, fából készült épületek, a méretei meghaladják egy lakóházét, kevés tűzhelymaradvány található –, ebben az időszakban nem mutatható ki polgárság jelenléte.
A 80-as évek második felében már előkerültek olyan épületnyomok, melyek a családok jelenlétére utalnak. 85 körül megindult a polgári fejlődés, a folyó átkelőjénél pezsgő élet alakult ki. Iparosok, kereskedők boronaházai, üzlethelyiségei épülnek a főút és a rá merőleges mellékutak, sikátorok mentén. Tehát ebben az időszakban alakul ki vicus (civil település) a tábor mellett.
A 2. században, Hadrianus császár uralkodása idején jelennek meg az első kőépületek, amelyek már bizonyos luxus építészeti elemeket is tartalmaznak, mellettük természetesen boronafalú házak is épültek. A markomann támadások után a várost elhagyó lakók visszatelepülnek, de jelentős építkezésbe nem fognak, inkább a meglévő épületeket, utakat renoválják, tartják karban.
A 2. század végén, 3. század elején a szegényes építkezési mód a település fejlődésének stagnálására, hanyatlására utal, a 3. század végén pedig elnéptelenedés következik be.
A 4. század tízes éveiben Salla teljesen új társadalmi és építészeti szerkezetben épül újjá. Csak a folyamatosan használt főút és a révátkelő helye marad meg a régi struktúrából.
Villa Publica; fotó: Eke István
Az alapvető fontosságú új középület, a Villa Publica (publica: ebben az értelemben középület, közösen használt) foglalja el a városközpontot.
A feltételezések szerint, az I. Constantinus dinasztia alatti 310-es (310-320) években, állami kezdeményezésre épült meg a Villa Publica, és ez éleszti újra az életet a városban, majd 360 körül felújították. Érdekesség, hogy ebben az időben, mint arra a feltárások során előkerült nyomok utalnak, a település többi lakóháza mintha kiürült volna, s úgy tűnik, hogy a lakók beköltöztek a Villa Publicába. Valójában a város a század második felére egyetlen hatalmas épületkomplexummá vált, ahol csak a szolgálatot teljesítő személyzet lakott.
Az épület téglalap alakú, körülbelül 3000 m2 alapterületen helyezkedik el. A DNy-i része különböző funkciójú helyiségekből áll, ÉK-en udvar helyezkedik el, amelyet az ÉNY-i oldalán valószínűleg helyiségek zárnak.
Villa Publica; fotó: Eke István
A DK-i oldalon hosszú folyosószerű helyiség található, egy oszlopos tornác, amelyet porticus fenestrata (ablakos oszlopsor) díszíthetett. Az eddigi ásatások során tizennyolc helyiséget tártak fel, amelyek funkciójára az építési módból lehet következtetni.
A belső helyiségek közül kiemelkedik egy 12x24 m-es, 336 m2 területű, oszlopokkal három hajóra osztott reprezentatív helyiség. Padlója terrazzoból (apróra zúzott kő, tégla és mész keveréke) készült, de fűtés nincs alatta. Az épület ÉNY-i oldalán szintén található egy szélességében ugyanekkora helyiség, ennek hosszúsága azonban még nem ismert.
A két nagy méretű helyiség között több kisebb található, amelyek alatt padlófűtés-rendszer húzódik (hypocaustum: meleg levegő áramoltatásával működő fűtőrendszer, mely egy befűtõkamrából, a hozzá csatlakozó kisebb oszlopokkal alátámasztott lebegő padlóval épített felfűtõtérbõl és a falakban levő üreges kiszellőző rendszerből állt össze). A padlókat két helyről is fűtötték.
Villa Publica alaprajz (Redő Ferenc, Eke István)
A 9. helyiségben praefurniumot (befűtőkamra) fedeztek fel, amiből feltételezhető, hogy ez egy kisebb belső világító-udvar lehetett.
A 12. helyiség hideg vizes medence volt, padlóját téglával burkolták. A 7. és a 13. helyiségben is volt medence, ezekből csatorna vezet ki több szobán keresztül a főcsatornába, mely a 2. századi város közműveként épült, és a Villa Publica építésekor felhasználták, beépítve azt az épület szennyvízelvezető rendszerébe.
A Villa Publica ásatása során növényi ornamentikára (növényi elemekből összetett díszítmény) utaló maradványok kerültek elő, és néhány stukkótöredék, amely az épület díszítettségére utal.
Olyan mértékű luxusra utaló nyomokat nem tártak fel az ásatások során, amelyek a gazdagabb földbirtokosok villáit jellemezték, mint például a Villa Romana Baláca (a legnagyobb ismert pannoniai villagazdaság, központi épületének 62 m2 alapterületű mozaikpadlója van), területén.
A 360 körüli felújítás (padlófűtés, csatorna kiépítés), bővítés (porticus) nem csak a villát érintette, hanem az előtte húzódó utat is. Az út ÉNY-i oldalán haladó csatornát megszüntették, s a járófelületet, vagyis a bazalt burkolatot az épület fala mellé húzták.
Az épület 17. és a 18. helyiségéből nagyon sok edénytöredék került elő, míg a többiben csak szegényes kerámia leletet találtak.
Salla a 4. század végére kiürült, valószínűleg szervezett körülmények között hagyták el a rómaiak, és minden mozdíthatót magukkal vittek. Többségük Itáliába távozott, akik maradtak, azok feltehetően a legközelebbi erődített településre, a Keszthely- fenékpusztai erődbe menekültek, így adva át a területet a népvándorlás népeinek.
Salla romkert (Villa Publica); fotó: Eke István
Az alábbi linkeken további érdekességeket olvashatsz a témában.
- https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Zalalovo/pages/001_Zalalovo_tortenete_az_okorban.htm
- https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_ZALA_GZ_Sk_2002_Kozpontok/?pg=26&layout=s&query=red%C5%91%20ferenc
- https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_ZALA_GZ_Zm_19/?query=S&pg=140&layout=s
- https://archeodatabase.hnm.hu/en/download/68281/file/4653e2c3-9526-4277-a5b4-ebfad810bc41?type=pdf
- http://www.romaikor.hu/romai_epiteszet/romai_epiteszet_a_csaszarsag_vegeig/augustus_kori_epiteszet/cikk/lakohazak_a_koztarsasag_utolso_szazadaiban
- http://www.romaikor.hu/romai_epiteszet/romai_epiteszeti_technologiak/futesi_rendszerek/cikk/hypocaustum_%E2%80%93_a_kozponti_futes
- http://okorportal.hu/wp-content/uploads/2012/12/2004_1_toth.pdf
- https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarNemzetTortenete-a-magyar-nemzet-tortenete-9A23/szalaybaroti-a-magyar-nemzet-tortenete-9A24/magyarorszag-az-arpadhaz-kihaltaig-6/i-magyarorszag-a-magyarok-bekoltozese-elott-1C/3-romai-kozigazgatas-es-muveltseg-pannoniaban-es-daciaban-68/