Csontnyelű római vaskés | Göcseji Múzeum
Vaskés, Varju András

Csontnyelű római vaskés

Magától értetődőnek tűnhet, hogy a Göcseji Falumúzeum portáiról válasszak magamnak kedvenc műtárgyat. Az igazság az, hogy nagy az én szívem csücske, s belefér az összes! A teskándi fakereszttől kezdve a szíjószéken, a hajdina hántolón át, egészen a tulipános ládáig. De mit szólt volna a többi, ha bármelyiket kiemelem!

Keresnem kellett hát valamit, ami más miatt kötődik hozzám. Különösen vonzódom azokhoz a tárgytípusokhoz, amelyeknek utódjait ma is használjuk.  Amik akár évezredek óta lényegbevágó változtatás nélkül részei a hétköznapjainknak. Ezért esett a választásom erre a római késre.

Hamarosan minden igényt kielégítő, új állandó kiállításban fogadhatjuk kedves vendégeinket a Göcseji Múzeumban! Az új, mindig a régitől való búcsúzással kezdődik. Vegyes érzésekkel kezdtük bontani tavalyelőtt a 2000. október 20-án megnyílt Központok a Zala mentén című tárlatot. Leginkább azért, mert különleges élmény volt a létrehozása. Más idők jártak, sokkal inkább készült „önerőből”, ha úgy tetszik, kevésbé professzionális módon egy kiállítás. Rengeteget dolgoztunk rajta, gyakran éjszakába nyúló műszakokat vállalva. Leginkább lelkesedésből.

Aztán amikor elkészült, szívesen sétált rajta végig mindenki, meg-megállva az éppen szemlélődőnek különleges pontokon. Nekem is voltak olyan helyeim, ahol muszáj volt kicsit elidőzni. A kelta vaskés, az alsórajki mozaik, a zalavári vízköpő, Bereck Püspök reneszánsz kriptája vörösmészkő fedőlapjának másolata vagy éppen a Panni motor. Közéjük tartozik egy Zalalövőn előkerült római vaskés, csont nyéllel, a IV. századból.

Pontosan emlékszem a pillanatra, amikor Redő Ferenc, az egykor volt római Aelium Salla municipium területén folytatott ásatásról behozta, s a kezembe adta restaurálásra. Szerettem az ilyen kihívásokat, és – nem tagadom – büszke is voltam magamra, hogy rám bízta az értékes „kincset”.

Egy másfél évezredet a földben töltő, több fajta anyagból álló lelet mindig izgalmas kihívás a restaurátor számára. Különleges élmény, amikor belegondol az ember, hogy mennyi idő elmúltával kerül újra kézbe egy tárgy.

Óhatatlanul jönnek a kérdések: vajon ki volt, milyen élete lehetett annak, aki használta, vigyázta azt a maga idejében? Különleges felelősséggel is terheli a restaurátort egy ilyen helyzet. Minden lépést alaposan végig gondolni, amit a tárgy megóvásáért, újra kiállíthatóvá tételéért tesz. Hiszen a munka végéig – kis túlzással – ott lebeg feje fölött Damoklész kardja. Leírhatatlanul rossz érzés, amikor egy évszázadokat a földben eltöltő lelet a restaurátor kezei között lesz az enyészet martaléka.

Ez a csontnyelű római kés szerencsére elkerülte a restaurálás csapdáit! Most egy időre raktárba került, de talán hamarosan látható lesz, s nem csak nekem okoz élményteli perceket!

2020.
december
04.