Jó hangulatú előadással folytatódott a Múzeumi esték sorozatunk, amit elsősorban Dr. Hermann Róbert történésznek köszönhetünk.
Hírek
A korábbi sikerek után az Örökség Kultúrpolitikai Intézet és a Felelős Szülők Iskolája közös szervezésében immár ötödik alkalommal rendezik meg a Digitális Edukációs Múzeumi Órák rendezvényt.
Ismét jelentkezünk közkedvelt sorozatunkkal. A báli szezon jegyében körülnéztünk a Göcseji Múzeum történeti gyűjteményében, és találtunk néhány mutatós legyezőt. Az egyiket, a 19. század végéről származó strucctollasat választottuk a hónap műtárgyának.
Fergeteges hangulatú programmal indítottuk a kilenc előadásos Múzeumi esték-sorozatunkat. Kezdésként Kiss Norbert néptáncpedagógus, koreográfus volt a vendégünk, aki színvonalas előadásával mindenkit elvarázsolt.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Zalaegerszegen a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben gálaműsort tartottak, ahol átadták azokat az elismeréseket, amelyeket a közművelődési szakemberek minden esztendőben kiemelkedő tevékenységükért, valamint alkotómunkájukért kapnak.
Harmadik alkalommal rendeztük meg a Pillanatképek című szimpóziumot. Ami számunkra is különlegessé tette ezt a mostani alkalmat az az volt, hogy végre nem külső helyszínre hívtuk a közönséget, hanem „haza”, a Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermébe.
Január a téli sportok szerelmeseinek az időszaka. Igaz, szinte tavaszias napokat élünk, mégis hosszú idők felmérése szerint általában ez a legzordabb hónapunk.
Közeledik a Göcseji Múzeum újranyitása. Mint ismert, az épület 2019 óta felújításon esik át. A több mint 1,8 milliárd forintos külső és belső átalakítás után nagyon sok újdonsággal jelentkezünk.
Reggeli verőfényes napsütés, de zúzmara és a hajnali köd foszlányai fedik még a tájat. A múzeum régészeinél jártunk, akik a leendő M9 és M76-os gyorsforgalmi utak megelőző régészeti próbafeltársain dolgoznak nap mint nap. A NIF Zrt. és a Várkapitányság Zrt.
Meglepetéssel készülünk decemberben, pontosabban december első huszonnégy napján.
Ez a bájos gyerekeknek szánt adventi naptár egy hagyatékból került a Göcseji Múzeum gyűjteményébe, a Schlemmer házból származik. Schlemmer Tamás egyetlen gyermeke volt Schlemmer József orvosnak és Morandini Máriának.
Időről időre múzeumbarát közönségünknél azért jelentkezünk, hogy bizonyos tárgyak felajánlásával segítsék a munkánkat. Hálásan köszönünk minden eddigi együttműködést.